A pénteki nagy esés korrekciójaként indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMagyar tőzsdei kihatása is lehet a két német energetikai óriás, az E.On és az RWE nemrég bejelentett üzletének. Az Elmű Nyrt. és az Émász Nyrt. többségi részvénycsomagja is gazdát cserélhet, ennek az lehet a következménye, hogy nyilvános vételi ajánlat érkezik a két áramszolgáltató részvényeire. Az ügy még korai fázisban tart.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásEmelkedő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 36 940,37 ponton állt, ami az előző heti záróértékénél 1950,87 ponttal, 5,02 százalékkal alacsonyabb - írja sz MTI.
Szerző(k): Szász PéterA nemzetközi negatív befektetői hangulat a magyar tőzsdére is átragadt pénteken; több mint 17 milliárd forintért kereskedtek a részvényekkel.
Szerző(k): Domokos ErikaA Richter Gedeon Nyrt. igazgatósága a 2017. évi eredmény terhére a törzsrészvényekre 68 forint osztalék megállapítását és kifizetését javasolja a társaság éves rendes közgyűlésén - írja az MTI a cég közleménye alapján.
Szerző(k): Szabó DánielA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 886,19 pontos, 2,32 százalékos csökkenéssel, 37 350,75 ponton zárt csütörtökön.
Szerző(k): Domokos LászlóEnyhe csökkenéssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Rába Járműipari Holding Nyrt. igazgatósága 23 forint osztalék kifizetését javasolja az 1000 forint névértékű részvényekre a társaság április 12-ére összehívott évi rendes közgyűlésén a 2017. évi adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalékból - derül ki a BÉT honlapján szerdán közzétett közgyűlési előterjesztésekből.
Szerző(k): Domokos Erika