Minimális csökkenéssel nyitott a BÉT kedden.
Szerző(k): EconomxA Masterplast újabb üzletrészt vásárolt olaszországi érdekeltségében, így a közép-európai régió legnagyobb magyar tulajdonú építőanyaggyártó vállalatának részesedése 95,5 százalékra nő a Masterplast Italia társaságban.
Szerző(k): Varga CsengeOlyan nagy lett a zűrzavar szerda este a Credit Suisse nagybank körül, hogy az éjszaka során a svájci jegybak döntött: segítséget nyújt. A pánik egyelőre elülni látszik.
Szerző(k): Fellegi TamásA takarmány-előállító UBM Holding 2025-ig megfogalmazott stratégiájában 350 milliárd forintos árbevétel elérését tűzte ki az időszak végére, és arra épít, hogy az állattartás súlypontja Nyugat-Európából fokozatosan Kelet-Közép-Európába helyeződik át, így egyre nagyobb lesz az igény a minőségi tápokra – jelentették be a cég csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): EconomxA három hete még remek formában lévő OTP részvény a múlt héten már kissé gyengélkedett, de ezen a héten, különösen kedden és szerdán masszív zuhanásba váltott. El is érte egy szintet, amely sok kisbefektetőnek már fájdalmas.
Szerző(k): Fellegi TamásA BUX enyhe csökkenéssel kezdte a napot.
Szerző(k): EconomxEzen a héten több mint 1000 iskola 140.000 diákja vesz részt a PÉNZ7-en, melynek rendhagyó tanórái olyan tanulási lehetőséget biztosítanak a diákoknak, aminek segítségével a mai világhoz elengedhetetlen pénzügyi és gazdasági tudásra tehetnek szert. Az országos rendezvénysorozat izgalmas kvízekkel és kalandjátékokkal is várja a résztvevőket.
Szerző(k): Fellegi TamásAz elmúlt időszakban látványosan gyengébben teljesített a BUX index a fejlett piaci, de a régiós részvényindexeknél is, ennek ellenére „lehetnek izgalmak” a hétfői kereskedésben az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, aki úgy vélte, a vezető részvények közül a Richterre érdemes figyelni.
Szerző(k): Németh Tamás