Csütörtökhöz hasonlóan pénteken is nyári pangás jellemezte a budapesti tőzsdei kereskedést. Csak a Mol-részvény árfolyama tudott emelkedni a vezető részvények közül. A 4iG-nek viszont jó napja volt, 4,85 százalékot emelkedett. A vezető nyugat-európai tőzsdeindexek többsége is mínuszban zárt.
Szerző(k): Domokos ErikaVegyesen mozogtak az árfolyamok az ázsiai piacokon, de a budapesti börzén is leginkább az iránykeresés valószyínű - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánNem érte el az ötmilliárd forintot a budapesti részvénypiac forgalma csütörtökön, a Mol-részvény ára csökkent, az OTP-é emelkedett. A BÉT alulteljesített a nyugat-európai tőzsdékhez képest.
Szerző(k): Domokos ErikaNyári csekély forgalomban tudott emelkedni a hazi indec
Szerző(k): Rácz GergőA Budapesti Értéktőzsde Zrt. 500 ezer forintra bírságolta a B + N Referencia Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt-t, mert nem tette közzé a 2021. üzleti évre vonatkozó éves beszámolóját és könyvvizsgálói jelentését - közölte a BÉT a honlapján hétfőn.
Szerző(k): Szabó DánielA Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 628,79 pontos, 1,44 százalékos csökkenéssel, 43 034,16 ponton zárt hétfőn – írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielCsökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 43 662,95 ponton zárt pénteken, 194,67 ponttal, 0,45 százalékkal magasabban, mint egy hete. A részvénypiac heti forgalma 43,869 milliárd forint volt, szemben az előző heti 48,564 milliárd forinttal, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Szerző(k): Szász PéterA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 19,11 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt.
Szerző(k): Domokos László