A kínai értékpapír felügyelet harcot indított az olyan brókercégek ellen, amelyek feng-shuira és egyéb misztikus eszközökre hivatkozva készítenek előrejelzéseket ügyfeleiknek.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásMárcius 21. és 27. között a magyar rendőrség az ország egész területén fokozottan ellenőrizte az autósok sebességét, az akcióban közel 8 ezer sofőr ellen intézkedtek - közölte honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFKk).
Szerző(k): Szepesi AnitaAz MNB átfogó vizsgálata nyomán összesen 67,3 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a K&H bankcsoporttal szemben, a K&H Bank Zrt. esetében egyebek közt a hitelkockázatra, az értékvesztés-képzésre, a vállalatirányításra, az IT-biztonságra, a felügyeleti adatszolgáltatásra és az OBA betétnyilvántartásra vonatkozó hiányosságok miatt.
Szerző(k): Herman Bernadett"Fentről" ellenőrizte az autósokat a rendőrség. Négyen mentek át a piroson, 50 ezer forintjuk bánta.
Szerző(k): Csernátony Csaba618 súlyosan vétő webáruházat találtak a fogyasztóvédők. Rendszeresek a félretájékoztatások, a hiányzó információk, van olyan webshop, amelyik az öt éve megszűnt Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot tünteti fel a panaszügyintézéshez. A jótállási szabályoknál sem mindegy, hogy egy év, vagy több is jár a vásárlónak. Nem tanácsos feltüntetni, hogy hányan láttak már egy terméket.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Magyar Nemzeti Bank (MNB) 45 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre a - többségében prémium kategóriás részvényekkel kapcsolatos - tiltott piaci manipulációt megvalósító kereskedési magatartása miatt, a jogsértő ügyletek értéke milliárdos nagyságrendű volt - közölte a jegybank az MTI-vel szombaton, jelezve: tiltott piacbefolyásolás gyanújával feljelentést is tesznek az ügyészségen.
Szerző(k): Szabó DánielBűnösnek mondta ki hivatali visszaéléssel gyanúsított Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselőt a Pesti Központi Kerületi Bíróság
Szerző(k): Tér DiánaA csütörtök este 10 órától hatályos üzemanyag szabályok betartását a NAV ellenőrzi, és a megsértőket 6-15 millió forint bírsággal sújthatja, akár egy napon belül többször is.
Szerző(k): Németh Géza