A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közös közleményben reagált az Európai Bizottság döntésére, miszerint a béren kívüli juttatások ügyében indított kötelezettségszegési eljárást a következő fázisba léptetve az Európai Bíróság elé vitte. A két tárca szerint az EB ezzel egy sikeres program jövőjét veszélyezteti.
Szerző(k): NAPIKét Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárási ügy lép újabb szakaszba: a béren kívül adható juttatások ügye az Európai Bíróság elé kerül, az ipari kibocsátások miatt pedig úgynevezett indoklással ellátott vélemény érkezik Brüsszelből Budapestre - jelentette be az Európai Bizottság szóvivője.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaBrüsszel úgy döntött, hogy a luxemburgi Európai Bíróság elé viszi az étkezési és szabadidő-utalványok külföldi kibocsátóira és forgalmazói vonatkozó magyarországi korlátozások ügyét - értesült csütörtökön brüsszeli forrásból az AFP hírügynökség.
Szerző(k): NAPI, InforádióJúlius 1-jétől már nem csak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet a SZÉP Kártya mindhárom zsebéről fizetni - közölte az NGM.
Szerző(k): NAPIAz üdülési alapítvány bármely cégnek adhatna megbízást; az állam saját vagy uniós forrásból támogathat szálloda- és üdülőfejlesztéseket, ha a tulaj garantálja, hogy ott \"erzsébetes\" gyerekek is nyaralhatnak.
Szerző(k): F. Szabó EmeseMegalázónak nevezte a pedagógusoknak szánt béren kívüli juttatások összegét Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke budapesti sajtótájékoztatóján hétfőn. A szervezet ugyanakkor méltánytalannak és elfogadhatatlannak tartja, hogy a többletmunka elismerésére vonatkozó kezdeményezése - amelyet eljuttatott a köznevelésért felelős miniszternek -, eredménytelen maradt.
Szerző(k): MTIAz előző negyedévi enyhe növekedéshez képest 5 százalékponttal, 42 százalékra esett vissza az idei első negyedévben azoknak a kis- és középvállalkozásoknak az aránya, amelyek béren kívüli juttatást kívánnak adni dolgozóiknak. Ez az eredmény az eddig mért legalacsonyabb érték a K&H kkv bizalmi index kutatás adatai szerint.
Szerző(k): MTIA tavalyi adatok alapján 2013-ban 110 milliárd forintra tehető a béren kívüli juttatások adóelőnye a munkabérhez képest.
Szerző(k): NAPI