Év elejétől adhatóak adómentes cafateria-juttatásként betegbiztosítási szolgáltatások. A piac lassan indult be, mert mire a változás ténye a cégekhez eljutott, már javarészt döntöttek a 2012-es cafateria-keretről, amin utólag a tárgyévben már nem kívántak változtatni. Akik viszont éltek az új lehetőséggel, most előfordulhat, hogy „csalással” vádolja őket a NAV - ha nem az adóhivatalnak tetsző biztosítási módozatot választottak. Főleg a menedzserszűrést nyújtó módozatok gyanúsak az adóhivatalnak.
Szerző(k): Lajkó ÉvaSzámos bizonytalansággal kell megküzdeniük az idei szezonban a balatoni vendéglátósoknak, akiknek a 2012-es cafeteria-változások, köztük a SZÉP-kártya bevezetése is nehézségeket okoz. Áremelésekre azonban így sem kell számítani, mivel akkora a túlkínálat, hogy ezzel maguk alatt vágnák a fát a szolgáltatók.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz új cafeteria elemek, a SZÉP-kártya és az Erzsébet-utalvány ügyében tovább vizsgálódik Brüsszel. Ha nem küldünk megfelelő válaszokat, akár bíróság elé is vihetik az ügyet.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA kiadott Széchenyi Pihenőkártyák (Szép-kártya) száma április végén átlépte a félmilliót. A három kibocsátó összesen 534 ezer kártyát bocsátott ki, az elfogadóhelyi szerződéseik száma pedig elérte a 21 ezret.
Szerző(k): MTI-EcoA Széchenyi Pihenő Kártyát (SZÉP-kártya) leginkább a vendéglátóhelyeken használják az ügyfelek, és csak másodsorban szálláshelyeken, ez azonban a turisztikai szezon indulásával változhat az MTI által megkérdezett kibocsátók szerint.
Szerző(k): NAPIMost még van, jövőre viszont nem biztos, hogy lesz, és ha meg is marad, a jelenlegi formájában biztosan nem él tovább az utalványpiac. Az Erzsébet-rendszer jelenlegi működését Brüsszel is vizsgálja.
Szerző(k): Hőnyi GyulaNapokon belül megkaphatják a Malév dolgozói márciusi bérüket.
Szerző(k): MTI-EcoÉlre tört a SZÉP-kártya a legnépszerűbb cafateria-juttatások listáján. A legnagyobb vesztes a hagyományos melegutalvány, a teljesen adómentes juttatások sem terjedtek el széles körben egyelőre. Kevesebbet eszünk, többet közlekedünk vagy üdülünk a cafateria-elemek segítségével.
Szerző(k): NAPI