Végrendeletet írt Medveczky Ilona, aki arról is nyilatkozott, hogy az igazi értéke a háza, amelyet halála után elárvereznek, a bevétel pedig a róla elnevezett művészeti díjra és állatmenhelyek támogatására megy.
Szerző(k): Domokos ErikaIsmerős nevek is olvashatók a NAV nagyadós listáján. Az idei első negyedévben közel száz adózóval szemben állapítottak meg jelentős összegű adóhiányt, az átlagos tartozás 139 millió forint. A cégek nagy része nagykereskedelmi tevékenységet folytat, akad köztük több székhelyszolgáltatós címre bejegyzett, tulajdonosváltáson átesett vállalkozás.
Szerző(k): Domokos ErikaMájustól megszűnik Veiszer Alinda műsora a Hír TV-n.
Szerző(k): Domokos ErikaÚj kampányszervezet alakult Londonban színészek, ismert közéleti személyiségek, politikusok és üzleti vezetők részvételével annak kiharcolására, hogy népszavazás dönthessen a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről. Nem a brit EU-tagságról akarnak újabb népszavazást, hanem a tagság megszűnésének feltételeiről.
Szerző(k): Domokos ErikaCsütörtökön nyitott szívműtétet hajtottak végre Arnold Schwarzeneggeren - írja a Sky híre alapján az Index.
Szerző(k): Domokos LászlóUgyanabban a számlagyárügyben hallgatták ki gyanúsítottként Berki Krisztián médiacelebet, mint Kuna Tibor kommunikációs szakembert - értesült a 444.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaCynthia Nixon, a Szex és New York című sorozat egykori sztárja hétfőn bejelentette, indul New York állam kormányzói tisztségéért - írja az MTI a BBC nyomán.
Szerző(k): Szász PéterSchobert Norbert egykori fitneszedző ma már motivációs trénernek és üzletembernek tartja magát, aki nem csak új dobásáról, hanem álmatlanságáról és nagy tőzsdei bukásáról is nyilatkozott a Forbes-nak. Schobert szerint nem ő, hanem a Buda-Cash találta ki, hogy vigye tőzsdére a cégét és egy külföldi sztárral reklámozza azt, sőt a bukásának is a brókercég volt az oka.
Szerző(k): Domokos Erika