Benyújtotta lemondását kedden Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, mert az Európai Unió tagállamainak állam-, és kormányfői őt jelölték az Európai Központi Bank élére - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaBerlin és Párizs Mark Carney, a brit jegybank hamarosan távozó elnökének kinevezését támogatja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói posztjára - idézi a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap hírét az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaFrancia pénzügyminiszterként és az IMF elnökeként szerzett tapasztalatainak köszönhetően egyedülálló helyzetben van Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöki posztjának várományosa. Élére állhat az eurózóna integrációját megerősítő változtatásoknak.
Szerző(k): Komócsin SándorBár még nem száz százalék, hogy egy francia-német páros tölti be az EU két legfontosabb vezetői posztját, de ha így lesz, szólnak érvek amellett, hogy jól jár velük az EU, és amellett, hogy nem boldogulnak a rájuk váró kihívással.
Szerző(k): Komócsin SándorAz európai pénzügyminisztereknek meg kell találniuk a kompromisszumos jelöltet Christine Lagarde helyére a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élén - mondta szombaton Bruno Le Maire francia gazdasági és pénzügyminiszter.
Szerző(k): Domokos ErikaAmennyiben Christine Lagarde lesz az Európai Központi Bank (EKB) új vezetője, úgy a jelenleginél fegyelmezettebb monetáris politikát folytat majd. Azaz vége lehet a gazdasági növekedést támogató mennyiségi lazítás politikájának, vagyis a piacokra öntött olcsó pénz időszakának - mondta Róna Péter közgazdász a Magyar hangnak.
Szerző(k): Szász PéterChristine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója ideiglenesen távozott a szervezet éléről azzal összefüggésben, hogy kedden az Európai Tanács az Európai Központi Bank (EKB) elnöki posztjára jelölte - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaÓva intette a világ országait a kereskedelmi és devizaháborúktól Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatója csütörtökön, mondván, hogy azok csak rontják a globális növekedést és "ártatlan kívülállókat" sodornak veszélybe.
Szerző(k): Domokos László