A fertőzöttek száma meghaladta a 78,6 milliót, a halálos áldozatoké az 1,73 milliót a világon.
Szerző(k): Rácz GergőTavalyhoz képest 60, az előző öt év átlagához mérve 54 százalékkal többen haltak meg az idei év 48. hetében a KSH frissített adatai szerint. Az adott hét covidos haláleseteit leszámítva is 23 százalékos a növekedés, közel háromezer többlethaláleset a hivatalos számok szerint nem köthető a járványhoz. Az 85-89 éves korosztályban 80 százalékkal többen haltak meg 2020 48. hetében, mint 2019 azonos időszakában.
Szerző(k): Szepesi AnitaKoronavírus elleni oltóanyag-szállítmányok elrablása, oltóanyagraktárak kifosztása egyaránt szerepel a bűnügyi szakértők által jelzett számos lehetséges fejlemény között - írta az Infostart.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóElképesztően nehéz helyzetbe hozták a síturizmust a koronavírus-járvány miatti lezárások. Üres lejtők és kongó hotelek mindenütt, van azonban, aki még reménykedik. A magyar irodák közül is van olyan, amelyik ugrásra készen áll.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA horvát kormány szerdai ülésén elfogadta a koronavírus-járvány elleni nemzeti oltási tervet, amelynek keretében első körben az egészségügyi dolgozók, illetve az idős- és szociális otthonok lakói és munkatársai kapnak majd a vakcinából - közölte a helyi sajtó.
Szerző(k): Szász PéterA magyar kormány és az amerikai Lilly gyógyszergyártó megállapodást írt alá több ezer magyar Covid-19-fertőzött beteg bamlanivimab antitest-terápiával történő gyógyításáról - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-t.
Szerző(k): Szász PéterAz Európai Bizottság négy pontba szedte, hogy mit tesz az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) annak érdekében, hogy a koronavírus elleni oltás biztonságos legyen.
Szerző(k): Szász PéterA sokszervi gyulladásos betegség a fertőzés aktív fázisa után néhány héttel jelenik meg, és egy súlyos, intenzív terápiát, időnként még lélegeztetést is igénylő állapot - mondta Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója InfoRádióban.
Szerző(k): Domokos László