Marek Krajcí szlovák egészségügyi miniszter szerint a jelenlegi intézkedések nem elegendőek, szigorodhat a lockdown. Elképzelhető, hogy a lakosságnak sms-ben kell majd engedélyt kérnie a lakásuk elhagyására.
Szerző(k): K. Kiss GergelyOrszágos átlagban újra emelkedni kezdett a szennyvízmintákban az új típusú koronavírus örökítőanyagának koncentrációja – ismertette a 4 heti minták elemzésének eredményét honlapján a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgyre terjed a koronavírus brit változata Hollandiában: két hete még az újonnan feljegyzet esetek harmadáért, a múlt hét folyamán azonban már csaknem a feléért volt felelős az országban - idézte Hugo de Jonge holland egészségügyi miniszter parlamenti beszámolóját a helyi sajtó hétfőn.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA koronavírus-járvány miatti állami támogatások egyhavi megvonásával sújtja a francia kormány azokat a vendéglátóhelyeket, amelyek helyben, az asztaloknál szolgálják ki a vendégeiket - jelentette be Bruno Le Maire gazdasági miniszter, miután több étteremtulajdonos is kinyitásra szólította fel a vendéglátóipart.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA cégek több, mint fele a korábbinál sűrűbben tart majd online tárgyalást a vírushelyzet után is, de a személyes találkozásokra is szükségük van.
Szerző(k): Molnár CsabaVajon miért ne segíthetne a világméretű vakcinahiányon, ha a gyógyszergyártók fölös kapacitásaikat felajánlanák a szállítási nehézségekkel küzdő cégeknek? A telex.hu cikke szerint a gyógyszeripar szigorú követelményei miatt technológiailag egyáltalán nem olyan egyszerű egyik pillanatról a másikra átállni egy vakcina gyártására.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Európai Bizottság jóváhagyta a kis- és középvállalkozások által fizetendő helyi iparűzési adó csökkentését célzó magyar programot - adta hírül a brüsszeli testület. A magyar kormány által még decemberben kihirdetett rendelet nagy érvágást jelent sok település számára, ráadásul a kritikus hangok szerint az intézkedés pont nem a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokon segít. Márpedig a brüsszeli testület indokai között ez is szerepel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHétfőre 1124 újabb magyar állampolgárnál igazolták a koronavírus-fertőzést, 54 beteg elhunyt a kormányzati honlap adatai szerint.
Szerző(k): Szepesi Anita