A nyíregyházi Jósa András Kórház kisfilmet készített arról, hogyan küzdenek orvosaik, ápolóik a koronavírussal fertőzött betegek gyógyulásáért. Az intenzív osztály vezetője az ATV Híradónak azt mondta, hogy mindent megtesznek, de annyira sok a beteg, hogy már nem tudják ugyanazt a színvonalat biztosítani, amellyel normális körülmények között sok beteg élete megmenthető lenne.
Szerző(k): Domokos ErikaEgyelőre a statisztikák nem tükrözik, mennyire tragikus helyzetben érte a vendéglátóipart a novemberi korlátozás. Sok cég, amely még nem ment tönkre, a tél folyamán az utolsó utáni tartalékait is felélheti. Az ágazati érdekképviseletek azért lobbiznak, hogy a jelenlegi egyhavi támogatási programot tavaszig hosszabbítsa meg a kormány, máskülönben a munkahelymegtartás és az újranyitás is reménytelenné válhat egy nagyon jelentős vállalati kör számára.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA BioNTech gyógyszeripari vállalat vezetője szerint az új vakcinák már nyárra jobb járványhelyzetet teremthetnek, jövő télre pedig teljesen visszatérhet az élet a normális kerékvágásba, de ennek az a feltétele, hogy minél többen megkapják a koronavírus elleni oltást - írja az MTI londoni tudósítója.
Szerző(k): Domokos ErikaVasárnapra újabb 4238 magyar állampolgárnál igazolták a koronavírus-fertőzést, 107 beteg elhunyt a kormányzati tájékoztató oldal közlése szerint. Soha még ilyen sok - 28 715 darab -tesztet nem végeztek el egy nap alatt, ezek 14,76 százaléka bizonyult pozitívnak.
Szerző(k): Szepesi AnitaA világon 53 882 949 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 310 732, a gyógyultaké pedig 34 684 262 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaNápolyban a tengerparti sétányok, Firenzében a vásárlóutcák voltak tele emberekkel a vasárnap nulla órakor életbe lépő zárás előtti utolsó napon, miután Campania és Toszkána tartományt járványveszélyes, vörös színű zónának nyilvánították - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterÚjabb egymillió favipiravir hatóanyagú gyógyszer érkezett Magyarországra, ismét keletről, ezúttal Japánból - tette közzé Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Facebook-oldalán.
Szerző(k): Szász PéterBár Vuhan mára semmivel sem veszélyesebb hely mint bármelyik másik város a világon, a híre nagyon rossz lett, miután innen indult ki a Covid-járvány. Most megpróbálják visszacsábítani a turistákat - szúrta ki a 24.hu.
Szerző(k): Szász Péter