Combos, 8 milliárd forintos kárt okozott egy bűnszervezet, amely egy bejegyzett egyház alá tartozó szervezeteken keresztül szociális konyhákat és idősotthonokat működtetett - adta hírül a NAV. Lapinformáció szerint a Magyar Pünkösdi Egyházhoz tartozó, békéscsabai központú Közösségi Misszió vezetői is érintettek az ügyben.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Békés megyei rendőrség a 14 tagú bandát még két évvel ezelőtt kapta el, az ügy iratai most kerütültek az ügyészségre.
Szerző(k): Koncsek RitaA hamisított áruk világméretű kereskedelme évente több mint 500 milliárd dollárt tesz ki. A legkönnyebben pedig a turistákat húzzák le, akik nem feltétlenül ismerik egy idegen országban a termékeket, azok minőségi kritériumait. Ezekre a dolgokra kell figyelnie, hogy ne verjék át az utazása során!
Szerző(k): Szabó DánielA zsarolóvírus támadásokhoz hasonlóan egy pánikkeltő visszaszámláló hajszolja rossz döntésekbe a felhasználókat - figyelmeztet a Nemzeti Kibervédelmi Intézet.
Szerző(k): Csernátony CsabaStrómanok segítségével működő, 1,2 milliárdos csalás okozót bűnszervezetet számoltak fel a rendőrök.
Szerző(k): Csernátony CsabaIllegális és hamisított növényvédő szerek előállításával és kereskedelmével foglalkozókra csaptak le egy 31 országra kiterjedő, nagyszabású nemzetközi razzia keretében, tíz embert őrizetbe vettek, 1150 tonna engedélyezetlen növényvédő szert lefoglaltak, és bezártak egy ilyenek gyártásával foglalkozó üzemet - közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) kedden.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz utóbbi hónapokban egyre gyakoribb, hogy internetes csalók ismert emberek nevével és arcképével visszaélve, kitalált történetekkel csábítanak kriptovalutás befektetésekre - figyelmeztet az OTP.
Szerző(k): Herman BernadettA Kiskőrösi Járási Ügyészség különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a felesége és testvére segítségével egy ismerősüktől euro eladásra és jól fizető külföldi megbízásra hivatkozva 390 millió forintot, egy másik ismerőstől vállalkozás beindítására 13 millió forintot csalt ki.
Szerző(k): Domokos László