Költségvetési csalás miatt egy év hat hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a Nyíregyházi Törvényszék Szűcs Gabriellát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakoly korábbi független polgármesterét. Három ügyben is elmarasztalták a településvezetőt, aki szabályellenesen szerzett pénzt az önkormányzatnak.
Szerző(k): Domokos ErikaKína tartósan alacsony munkanélküliségi rátája igazából csak a hivatalos adatokban létezik. Közgazdászok szerint a valós helyzet sokkal rosszabb, az állami statisztikák olyan problémákat fednek el a munkaerőpiacon, amelyet a vezetők nehezen tudnak majd figyelmen kívül hagyni, amikor a gazdaság élénkítésére törekednek egy döntő politikai évben.
Szerző(k): Szabó DánielA Horvát Nemzeti Bank (HNB) volt és jelenlegi vezetői, valamint munkatársai az elmúlt húsz évben számos esetben a bennfentes kereskedelem szabályozását sértő ügyletet folytattak olyan bankok értékpapírjaival, amelyek felügyeletével voltak megbízva - állítja az Index.hr internetes hírportál a horvát Központi Elszámolóház és Értéktár (SKDD) archív dokumentációjára hivatkozva.
Szerző(k): Szász PéterAz OTP Bank januári figyelmeztetése szerint az aktuális adathalász kísérletekben a csalók levélben ajándékkal kecsegtetnek, amely nem más, mint egy biztonsági frissítés. A levelet továbbra sem sikerült tökéletesen megfogalmazniuk.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTöbb rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt emelt vádat a Marcali Járási Ügyészség azzal a harmincas éveiben járó budapesti férfival szemben, aki jövedelmét internetes csalásokkal egészítette ki.
Szerző(k): Tér DiánaElizabeth Holmes elítélése azért, mert egy innovációs áttörésnek beállított egészségügyi diagnosztikai módszer ígéretével átvert rengeteg befektetőt, nem csupán róla állít ki sötét bizonyítványt, hanem arról az üzleti-befektetői kultúráról is, amelyben ez a szélhámosság megtörténhetett.
Szerző(k): Komócsin SándorA csalók 2021-ben rekordösszegű, 14 milliárd dollárnyi kriptopénzt vittek haza, nagyrészt a decentralizált pénzügyi (DeFi) platformok felemelkedésének köszönhetően - derül ki a Chainalysis blokkláncelemző cég új adataiból. Mégis a bűnözés és az illegális tevékenységek egyre jobban kikopnak a rendszerből.
Szerző(k): Szabó DánielEgy amerikai esküdtszék hétfőn bűnösnek találta a Theranos alapítóját, Elizabeth Holmes-t a vérvizsgálatot végző startup befektetőinek becsapásában.
Szerző(k): Rácz Gergő