Most a Spar nevében próbálkoznak a csalók, a boltlánc arra kér mindenkit, hogy ne dőljön be az átverésnek és a játékokról csak a cég hivatalos oldalain tájékozódjanak.
Szerző(k): Csernátony CsabaTárstettesként elkövetett csalás, csődbűncselekmény és közokirat-hamisítás miatt ítélték el a pécsi önkormányzattal a pécsi Európa Kulturális Fővárosa-programban megvalósuló beruházásokra szerződő gazdasági társaság vezetőit - közölte a Pécsi Törvényszék az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elsődleges feladata 2021-ben is a költségvetés bevételeinek biztosítása. Ebből adódóan az együttműködő és jogkövető adózókat változatlanul segíti, ugyanakkor a szándékos adóelkerüléssel szemben továbbra is határozottan lép fel - írja a hatóság.
Szerző(k): Szász PéterA csengeri örökösnőként elhíresült szabolcsi asszonyt üzletszerűen elkövetett csalássorozattal vádolják, ami miatt 10 évre börtönbe zárná az ügyészség. Az ügyészség szerint egy nem létező apai örökségre hivatkozva kért kölcsönöket, összesen több mint 770 millió forintos kárt okozott. Az asszony tárgyalást kért, és több tanú kihallgatását is, köztük Kósa Lajos fideszes politikusét - számolt be a hétfői tárgyalásról az RTL Híradó.
Szerző(k): Domokos ErikaA kiberbűnözők kreatívak, az elmúlt hónapokban többen is a járványból próbáltak hasznot húzni - figyelmeztet az Eset a biztonságtechnikai szoftvermegoldásokat fejlesztő vállalat legfrissebb jelentésében. A bűnözők vagy az egészségügyi hatóságok tagjainak adták ki magukat, vagy hiánycikk védőfelszereléseket kínáltak eladásra. Magyarországon arcmaszkokat kínáló hamis webshopokkal, illetve kéretlen levelekkel támadták a felhasználókat.
Szerző(k): Szabó DánielSzámos cég a weboldalán a valóságosnál környezettudatosabbnak és környezetkímélőbbnek tünteti fel magát, az esetek 42 százalékában az állítások túlzóak, hamisak vagy megtévesztőek – mondja az Európai Bizottság.
Szerző(k): Rácz GergőNéhány nap elteltével ismét megpróbálják megszerezni az OTP-s ügyfelek bankkártya-adatait a bűnözők. Most nem e-mailben, hanem telefonon támadnak. A bank figyelmeztetést adott ki.
Szerző(k): Herman BernadettIlletéktelenek magukat a szolgáltató munkatársának kiadva próbáltak csalással bejutni lakásokba - figyelmezteti a lakosságot a Főtáv.
Szerző(k): Csernátony Csaba