Kilőtt a magyar gazdaság, az idei első negyedévben mind éves, mind negyedéves bázison - a már rendelkezésre álló adatok alapján - az élre került Magyarország az EU-ban. A forintnak viszont gyengülést hozott az adatközlés.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÉves összehasonlításban 2,5 százalékra mérséklődött az első negyedévben a cseh gazdasági növekedés a tavalyi utolsó negyedév 2,6 százalékos mutatójához viszonyítva - jelentette be a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) az előzetes adatokat szerdán Prágában.
Szerző(k): EconomxA biztonság, a migráció, valamint az Európai Tanács és az Európai Bizottság viszonya azok a kiemelt témák, amelyek az Európai Unió következő ötéves időszakában a legnagyobb figyelmet fogják igényelni - jelentette ki Andrej Babis cseh kormányfő szerdán az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielMárciusban éves szinten 4,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Csehországban, lassabban a februári 5,1 százaléknál - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
Szerző(k): Szabó DánielVisszaesett az új autók eladása Csehországban, az első négy hónapban 82 537 kocsit adtak el, 10,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban - idézi a cseh autóipari szövetség jelentését az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaHárom új minisztere és két új miniszterelnök-helyettese van keddtől az Andrej Babis vezette cseh koalíciós kormánynak - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterCsehország 15 év alatt 1310 milliárd korona támogatást kapott az Európai Uniótól, míg a közös kasszába 565 milliárd koronát fizetett be. Csehország nettó nyeresége 741,3 milliárd korona - közölte a cseh pénzügyminisztérium csütörtökön Prágában.
Szerző(k): Szabó DánielFebruárban az éves infláció 2,7 százalékra emelkedett Csehországban a januári 2,5 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatalra az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel