Korlátozni akarják az egy vásárló által megvett áruk mennyiségét Venezuelában, mert az ártámogatások nem éppen a céljuknak megfelelő hatást érik el.
Szerző(k): EconomxTöbb mint 22 millió forint értékű csempészett cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpa közelében - közölte az adóhatóság Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.
Szerző(k): MTIA fejlesztési miniszter szerint nem kell aggódni a cigaretta feketepiaca miatt, volt az már nagyobb is - amúgy meg a NAV mindent ellenőriz. Idén az első félévben már 71,7 millió szál illegális cigarettát foglaltak lе.
Szerző(k): EconomxNegyedmilliárd forint értékű hamisítványt foglaltak le. (Képünk illusztráció.)
Szerző(k): EconomxKét és fél évvel ezelőtt szintén elrejtettek benne 12 ezer doboz csempészcigarettát.
Szerző(k): EconomxTöbb mint félmilliárd forint értékű, feltehetően csempészett cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói Nyíregyházán és a Hajdú-Bihar megyei Váncsodon - közölte a NAV észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-vel.
Szerző(k): MTIA NAV több mint 37 ezer doboz cigarettát foglalt le Tiszabecsnél. (Képünk egy korábbi akción készült.)
Szerző(k): EconomxÖt, csaknem százéves színarany érmét találtak egy szerb autóbuszon utazó szerb állampolgárnál a pénzügyőrök Röszkén, a több százezer forint értékű régiségeket lefoglalták, az utas ellen büntetőeljárás indult – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Szerző(k): MTI