A hatósági vizsgálatok és a rendőrségi nyomozás lezárásáig nem fejeződhet be a júliusban csődbe ment Green Holidays utasainak kártalanítása - mondta Vereczki András, az Uniqa Biztosító Zrt. lakossági és kárrendezési területért felelős vezetője az MTI-nek.
Szerző(k): Domokos LászlóElindult a tavasszal bedőlt Alexandra könyvesbolthálózat terjesztő és kiskereskedő cégeinek felszámolási eljárása; több mint 250 dolgozó sorsát kell rendezni. Érdekesség, hogy a nagykereskedő Könyvbazár felszámolóbiztosa az a személy lett, aki az év elején még megvette volna a kiskereskedő Rainbow-t.
Szerző(k): Domokos ErikaNévtelenül fogalmazott meg kritikát egy utazási irodákat tömörítő Facebook-csoport a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) működésével kapcsolatban.
Szerző(k): Szász PéterA felszámolási eljárások száma 2,7 százalékkal, a kényszertörlések száma pedig 26,2 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, az első háromnegyedévben pedig az éves visszaesés mindkettőnél meghaladta a 20 százalékot, miközben a végelszámolások száma 21,7 százalékkal emelkedett, a Bisnode üzletiinformáció-szolgáltató szerint.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz egykor világszínvonalú magyarországi hajógyártás kilencvenes években történt összeroppanása óta sem tudod tudott feltámadni – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.
Szerző(k): Domokos LászlóNégy százalékkal esett a Rosznyefty orosz olajipari cég árfolyama kedden a moszkvai értéktőzsdén arra a hírre, hogy "részleges csőd" kategóriába sorolta Venezuela adósi besorolását a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő. Az orosz cég nemrég venezuelai kőolaj vásárlásáról állapodott meg, aminek ellenértékét előre kifizette - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna"Részleges csőd" kategóriába sorolta Venezuela adósi besorolását a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaSokan még mindig cégtemetőnek használják az ukrán strómanokat a magyar vállalkozások tulajdonosai. Ukrajnáé a második legnagyobb cégszám Magyarországon, de nagyon magas a felszámolási arányuk - derül ki az Opten közleményéből.
Szerző(k): Szabó Dániel