Lassuló ütemben növekedett a magyarországi cégek munkaerő-kereslete az elmúlt három évben, miután a tartós munkaerőhiány és a magas fluktuáció folyamataik digitalizációjára, automatizálására, valamint álláshely-racionalizációra kényszerítette őket. A keresleti piac ellenére az álláskeresés a korábbiakhoz képest hosszabb időt vesz igénybe - állapította meg a Profession.hu és a Boston Consulting Group (BCG) legfrissebb munkaerőpiaci felmérése.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKacskaringós cégháló tekereg Pintér Sándor belügyminiszter egykori rendészeti államtitkára, Tasnádi László körül, amelyben feltűnik egy jelentős titkosszolgálati múlttal rendelkező vezető is.
Szerző(k): Komócsin SándorA 2010-es 10 százalékhoz képest ma már a hazai vállalkozások 14 százaléka csak nők tulajdonában, illetve vezetése alatt áll - írta keddi számában a Népszava az Opten céginformációs szolgáltató közlésére hivatkozva.
Szerző(k): Szabó DánielA Magyarországon működő vállalatok is igyekeznek felkészülni a koronavírus járvány megjelenésre és terjedésére, ennek megfelelően több iparágban tevékenykedő nagyvállalatnál már elkezdték az új elővigyázatossági szabályokat érvényesíteni – írja az Mfor.hu.
Szerző(k): Rácz GergőA Morgan Stanley 4072 milliárd forintnyi dollárért vásárol meg egy internetes pénzügyi szolgáltatót, az E*trade nevű céget. A teljes akvizícióhoz hasonló mértékű felvásárlást egyetlen amerikai pénzintézet sem hajtott végre a 2008-as gazdasági válság óta.
Szerző(k): Szabó DánielAz Alstom francia gépipari konszern hétfőn bejelentette, hogy megállapodott a Bombardier kanadai multinacionális járműgyártó vállalattal vasúti üzletágának felvásárlásáról - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielCsődbe ment a a Pier 1 Imports, az egyik legnagyobb amerikai bútorcég - írja a Portfolio.
Szerző(k): Szász PéterSzlovákiában már nem álom, hogy valakinek a cége fizesse a magánmobilhívásainak számláját is. Nem csupán vezetők, hanem beosztottak is élhetnek ezzel a természetbeni juttatással.
Szerző(k): Barabás Júlia