A magyar vállalkozások kutatóintézetekkel és német partnereikkel együttműködésben megvalósuló innovációs projektjei is támogatást nyerhetnek a nemzetközi EUREKA program részeként megjelent, 750 millió forint keretösszegű pályázaton, a felhívásra május 30-ig lehet jelentkezni - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielBéremelésről döntött a Fornetti Kft., éves szinten több mint félmilliárd forinttal többet fordít dolgozóira - adta hírül a cég.
Szerző(k): Szász PéterCarsharing-szolgáltatást indít 2019-ben a Sixt autókölcsönző anyavállalata. A részleteket még csak most dolgozzák ki, de annyit már lehet tudni, hogy nem az egyre népszerűbb percalapú szolgáltatóknak szeretnének konkurenciát állítani. A piaci modell viszont lényegesen rugalmasabb lesz a klasszikus autókölcsönzésben megszokott rövid távú (minimum 24 órás) bérletnél.
Szerző(k): Szász PéterA magyar családi vállalkozások tulajdonosainak 74 százaléka a tulajdon megtartásával szeretné átadni a cégvezetést, 47 százalékuk családtagnak, 17 százalékuk cégen belüli, míg 10 százalékuk külső vezető szakembernek, és csak 18 százalékuk gondolkodik a cég eladásán - derült ki a BDO Magyarország és az Opten közös felméréséből.
Szerző(k): K. Kiss GergelyBár februárhoz képest márciusban kismértékben csökkent a Beszerzési Menedzser Index (BMI), az elmúlt évek márciusával összevetve pozitív a kép - derül ki a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság adataiból.
Szerző(k): Szász PéterBeperelte a budapesti repülőteret az olasz csomagfóliázó - írja az Index.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA vártnál gyengébb lett a francia Sodexo szolgáltatóvállalat féléves forgalma, ezért a cég rontotta éves előrejelzését - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA lengyel vállalatok jelentős része nem ellenőrzi azokat a vállalatokat, amelyekkel üzleti kapcsolatra lép, mert attól tart, hogy ha ez kiderül, akkor elveszi a megrendelésüket.
Szerző(k): Barabás Júlia