Az egy évvel korábbihoz képest több adót fizettek a magyar vállalatok a cégvezetők szerint, akik többsége kiszámíthatóbb gazdaságpolitikát várna – derült ki a PwC magyarországi vezérigazgató felmérésből. A legfontosabb változtatási javaslat a kormány politikájával kapcsolatban az lenne a cégvezetők szerint, hogy hosszú távra szóljanak a szabályok.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAkár 51 százalékos adóterhet is jelenthet a cégvezetőknek nyújtott felelősségbiztosítás. Az új Polgári Törvénykönyv miatt viszont a cégvezetők nem ússzák meg, ugyanis a jövőben a cég által okozott kárért a vezetők saját vagyonukkal is felelnek.
Szerző(k): EconomxFellazíthatja az amerikai republikánus párt és az üzleti világ hagyományosan jó kapcsolatát az elmúlt hetek politikai háborúja, aminek gazdasági következményeit megérezték a cégek. Az üzletemberek hiába kérték politikai barátaikat a kilátástalan harc feladására.
Szerző(k): EconomxJövő márciustól a cégek vezető tisztségviselői egyetemlegesen felelnek a saját társaságukkal együtt a külső feleknek okozott károkért; a magánvagyonuk ellen is végrehajtás indítható.
Szerző(k): EconomxMind a cégvezetők, mind pedig a cégtulajdonosok körében a legkedveltebb lakóhely Budapesten a II. kerület, itt ugyanis a lakosok közel 31 százaléka cégtulajdonos és 22 százaléka cégvezető - derül ki a Bisnode üzleti információ szolgáltató elemzéséből.
Szerző(k): EconomxA kis- és középvállalkozások (kkv) cégvezetői körében továbbra sem érződik optimizmus. Az előző negyedévhez viszonyítva lényegében változatlan a Policy Agenda kutatóintézet kkv konjunktúra indexének értéke, és meg sem közelíti azt a hangulatot, amely még két évvel ezelőtt jellemezte ezt a szektort. A cégvezetők vállalkozásuk likviditási és exportértékesítési helyzetének romlására számítanak.
Szerző(k): NAPIHihetetlenül magas összeget próbál behajtani a NAV a már nem működő, köztük felszámolás alatt lévő cégektől: 1444 milliárd forintot. A bedőlt társaságoktól a trükkös vállalkozók többféleképpen szabadulnak, a cégtemetős eltüntetés mellett továbbra is divat határon túli személyre íratni a céget.
Szerző(k): Domokos ErikaA 2014 márciusában életbe lépő új polgári törvénykönyv (Ptk.) már a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályokat is tartalmazza, amelyben lényegesen változik a vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályok egy része is.
Szerző(k): NAPI