Egyedülálló támogatási lehetőséget nyújt a városi segélyalap a koronavírus-megbetegedés miatt nehéz helyzetbe került debrecenieknek: támogatásra pályázhatnak azok az alacsony keresetű helyi lakosok, akik táppénzre kerültek koronavírus-fertőzésük miatt - jelentette be a város szociális ügyekért is felelős alpolgármestere csütörtökön, amikor rászorulóknak élelmiszercsomagokat adott át.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA debreceni BMW-gyár az elektromos autók gyártására fog specializálódni - derült ki a cég legújabb terveiből, miközben az üzem építésének előkészítése tovább folytatódik.
Szerző(k): Komócsin SándorNovember 6-án este kaptak üzenetet a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának (BTK) hallgatóinak, amely szerint rektori utasítás értelmében minimalizálni kell a személyes jelenléttel járó oktatási tevékenységet, ezért a BTK online oktatásra áll át a szorgalmi időszak végéig.
Szerző(k): Domokos LászlóIdén huszonöt éve, hogy megnyílt a Borsod megyei Encsen az az étterem, amelynek neve mára megkerülhetetlenné vált a vidéki gasztroturizmusban. Az Anyukám mondta olasz-magyar vendéglő sorra zsebeli be a rangos szakmai elismeréseket. Három éve a helyet működtető Dudás-fivérek megnyitották miskolci pizzériájukat, a Pizza, kávé, világbékét, de az idén két másik megyeszékhelyen, Debrecenben és Egerben is terjeszkednek. Az új nyitásokról és az pandémia szülte nehézségekről beszélgettünk Dudás Szilárd tulajdonossal. Helyszíni interjú.
Szerző(k): Kónya ÁdámA debreceni képviselő testület október 22-én tartja következő testületi ülését, melynek egyik napirendi pontjaként a DVSC-t érintő kérdéseket is megtárgyalnak majd - szúrta ki előterjesztésekből az Mfor.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóMagyarországon elsőként a Debreceni Egyetemen (DE) alkalmazzák a Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyára által kifejlesztett, remdesivir hatóanyagot tartalmazó koronavírus elleni szert. A vírusszaporodást gátló infúziós kezelést súlyos állapotú betegek kapják a most kezdődött klinikai vizsgálatban - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA Debrecen Észak-Nyugati Gazdasági Övezet- azaz a BMW-gyár - környékén lévő utak és vezetékek kiépítésére írt ki pályázatot a város.
Szerző(k): Németh GézaDebrecen élelmiszerpiacai után a város kulturális intézményeiben is kötelezővé tették a szájmaszk viselését – jelentette Papp László polgármester, aki a fertőzöttek számának folyamatos növekedésével indokolta az intézkedést.
Szerző(k): Domokos Erika