Augusztus elsejétől Maciej Galant tölti be a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatói tisztségét - közölte a cég az MTI-vel kedden.
Szerző(k): Szabó DánielNégymillió forintos kárt okozott, a debrceni nyomozóknak majdnem egy évbe telt, hogy lekapcsolják.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEurópa egyik legmodernebb csomagoló- és logisztikai üzemét építi fel a kormány támogatásával 7 milliárd forintból a Deufol Debrecenben, egyben ez lesz a német vállalat délkelet-európai regionális központja is - jelentette be Szijjártó Péter, a külgazdasági és külügyminiszter az MTI híre szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaAz ösztöndíjprogramot 2015 óta sem sikerült még véglegesíteni a szeptemberben startoló Debreceni Nemzetközi Iskolában, ahol így csak a gazdagok gyerekei tanulhatnak majd.
Szerző(k): Vég MártonBővíti stratégiai együttműködését Debrecen város és a Wizz Air légitársaság; egyebek mellett új futópályát építenek és bővítik a reptér kapacitását is a növekvő forgalom kiszolgálása érdekében - jelentette be a város és a cég vezetője.
Szerző(k): Szász PéterA kormány 35 milliárd forinttal támogatja a debreceni járműipari beruházásokkal összefüggő oktatásfejlesztést, az erről szóló előterjesztés a jövő héten kerül kormány elé - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter pénteken a városházán az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA légijármű-üzemeltető szakmérnök szakirányú továbbképzési szakon elméleti és gyakorlati oktatásra írt ki gyorsított nyílt közbeszerzést a Debreceni Egyetem.
Szerző(k): Németh GézaA kormány őszig megvizsgáltatja a határkeresztező vasúti kapcsolatok fejlesztési lehetőségeit, illetve a két nagysebességű vasútvonal előkészítéséből elvesz annyi pénzt, amelyből a debreceni BMW gyár vasúti és közúti kapcsolatait, valamint a közműveit lehet kiépíteni.
Szerző(k): Németh Géza