Többek között Debrecenben és Nyíregyházán is házhoz szállít a Tesco.
Szerző(k): Csernátony CsabaA kormány döntött a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet kialakításával összefüggő infrastruktúra-fejlesztésekről, meghatározva és határidőhöz kötve az elvégzendő feladatokat. Egyúttal Palkovics László innovációért és technológiáért felelős minisztert a BMW-gyár letelepítéséhez szükséges feladatok megvalósításáért felelős kormánybiztossá nevezte ki.
Szerző(k): Németh GézaForradalmi újítással rukkol elő a MÁV szeptember 30-tól a Budapest-Nyíregyháza vonalon vasárnaponként: csak annyi jegyet adnak el, ahány ülőhely van.
Szerző(k): Vég MártonAz óvodától az érettségiig több mint 45 millió forintba kerül majd egy gyermek oktatása a Debreceni Nemzetközi Iskolában. Az elit magániskola közpénzből épül.
Szerző(k): Vég MártonMagyarországnak olyan struktúrára, szabályozásra és finanszírozási modellre van szüksége, amely minél hatékonyabban támogatja a kutatási és innovációs törekvéseket. Érdemes újragondolni az akadémiai kutatóintézet státuszát is - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Debreceni Egyetem (DE) vasárnapi ünnepi tanévnyitó szenátusi ülésén.
Szerző(k): Szabó DánielA következő egy év alatt mintegy 5-7 százalékos emelkedés várható a debreceni lakáspiacon a BMW korábban bejelentett helyi beruházása miatt, de az igazi árrobbanás az üzem megnyitása előtti 3 hónapban várható, amikor már elindul a próbatermelés és a munkavállalók számára lakást kell találni, ami hosszabb távon is hat majd az albérletek árára - közölte a Házbank.hu virtuális ingatlaniroda kedden az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelySzeptemberben megkezdődik a 471-es út négysávosra bővítése Debrecen és Hajdúsámson között - hangzott el egy hétfői debreceni sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanTöbbségi tulajdont szerezne Debrecen a városi repteret üzemeltető cégben - írja a Dehir.hu.
Szerző(k): Szász Péter