AZ LMP szerint fel kell függeszteni a végrehajtásokat a devizalapú hitelszerződések esetében. Csárdi Antal, LMP -s országgyűlési képviselő vasárnap az MTI tudósítása szerint arról beszélt: a kormány "hazug módon" azt mondja, hogy a kérdést megoldotta, pedig a devizakockázatokat kizárólag a fogyasztókra terhelték.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Demokratikus Koalíció (DK) felszólította a kormányt, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavalyi 38 milliárd forintos nyereségét "ne palotákra és műkincsekre" fordítsák, hanem a devizakárosultak megsegítésére és a kilakoltatások megelőzésére.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA devizahitel-adósok helyzetének rendezése céljából elfogadott magyar jogszabályoknak biztosítaniuk kell, hogy a fogyasztói devizahitel-szerződésekbe foglalt tisztességtelen feltételek miatt az adós ne szenvedjen hátrányt - mondta ki csütörtöki ítéletében egy magyar ügyben az Európai Bíróság.
Szerző(k): Domokos LászlóEgy OTP-s devizahiteles ügyben érdekes főtanácsnoki vélemény született csütörtökön az Európai Bíróságon.
Szerző(k): Domokos LászlóNagyon nehezen bukhat meg egy kormány a jó gazdasági eredmények mellet.
Szerző(k): Szabó DánielTavaly mintegy 15 ezer olyan ügy érkezett az ország ítélkező fórumaira, amelyben az ügyfelek a korábban megkötött devizás szerződések egy vagy akár több pontját kifogásolták. A legtöbb új ügyet a fővárosban és Pest megyében jegyezték fel - számolt be a Magyar Idők.
Szerző(k): Domokos LászlóSemmissé nyilvánított egy svájci frank alapú hitelszerződést a szlovén legfelsőbb bíróság arra hivatkozva, hogy a bank nem tájékoztatta ügyfelét az ilyen devizahitelek magas kockázatáról - közölte a szlovén sajtó pénteken.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Európai Bíróság egyelőre ne döntsön egy eléje került magyar devizahiteles ügyben - javasoljaaz eljáró főtanácsnok.
Szerző(k): Domokos László