A jen gyengülésére játszani az egyik legnépszerűbb befektetés volt idén, azonban a japán deviza kezd magára találni, s így az elemzők is egyre szkeptikusabbak a további gyengüléssel kapcsolatban.
Szerző(k): NAPIJúliusban kétszer is fordult az euró−dollár árfolyam, de az elmúlt negyedévben így sem hagyta el az 1,34−1,28-as sávot. Bár a lapunknak nyilatkozó elemzők úgy látják, minden jel a dollár tartósabb erősödésének irányába mutat, azért lehetnek még hevesebb kilengések.
Szerző(k): Gerőcs TamásHarmadszor tesztelte rövid időn belül a 300 forintos szintet az euró szerdán. A szakértők szerint ennek alapos oka van, és gyengébb árfolyamra nem is szabad számítani.
Szerző(k): Deák BálintA térségi devizákkal együtt veszített erejéből a forint szerdán.
Szerző(k): NAPIAZ elemzőket is meglepte a vártnál sokkal jobb folyó fizetési mérlegadat. Idén nagyot javulhat az ország finanszírozási ereje, ami a forintot is támogatni fogja. Az erős aktívum nem csak a külkereskedelemnek köszönhető, hanem az állam agresszív jövedelempolitikájának.
Szerző(k): Gerőcs TamásJóval a 300 forint/eurós árfolyam fölé kellene gyengülnie a forintnak ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fontolóra vegye jelenlegi monetáris enyhítési ciklusának leállítását - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Szerző(k): MTIRészben a magyar inflációs adat, de főleg a romló nemzetközi hangulat miatt az euró–forint árfolyam ismét a 300-as szint felett forgott. Ha marad a rossz hangulat, a 303, illetve a 308 forint lehet komolyabb ellenállás a tegnap délutáni jelentősebb erősödés után is.
Szerző(k): Deák BálintA közhiedelemmel ellentétben nem az euró/forint árfolyamának alakulása mozgatja a legnagyobb mértékben a bevásárlóturizmust.
Szerző(k): Ádám Viktor