A magyar piac koncentráltan él meg néhány változást 2019-ben, ilyen a Vodafone-UPC egyesülése, a Telenor tulajdonosváltása, és a 4iG megjelenése utalt. A Digi-Invitel egyesülés mellett pedig évek óta várjuk a Digi mobilszolgáltatásának elindulását, mindezek együtt érintik a teljes piacot - mondta Rékasi Tibor, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója az MTI beszámolója szerint.
Szerző(k): Domokos LászlóGerald Grace váltja David Blunckot a vezérigazgatói poszton az Invitechnél - jelentette be a cég.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Digi Csoport nem ért egyet a GVH múlt héten meghozott elmarasztaló döntésével, a vállalat szerint ők "hiánytalan és pontos információk nyújtásával jóhiszeműen" jártak el az alapeljárás során - közölte a vállalatcsoport.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaFélrevezető közlés miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - 90 millió forint bírság kiszabása mellett – visszavonta a Digi/Invitel-fúziót engedélyező határozatát, és egyúttal új eljárást is indított, amely a megtévesztés által érintett piacok újbóli értékelését célozza - adta hírüla GVH.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTovábbra is a Digi Sport csatornáin lesznek láthatók az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, vagyis a Serie A mérkőzései, a Digi Csoport és a közvetítési jogokat értékesítő IMG Media megállapodásának köszönhetően - derül ki a cégcsoport közleményéből.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Digi Csoport átvette az első helyet a hazai műsorterjesztési szegmensben, az internet- és hangszolgáltatások területén pedig a második legnagyobb szolgáltatóvá vált - adta hírül a vállalat.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Invitel felvásárlásának köszönhetően a Digi lett a legnagyobb hazai műsorterjesztő - hívta fel a figyelmet a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaLevette a napirendről a Digi Communications NV (Digi) távközlési holdingcég felminősítését kedden a Moody's Investors Service, más tényezők mellett azzal indokolva a lépést, hogy a cég leányvállalata, a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. adósságból finanszírozott tranzakcióval megvásárolja az Invitel Távközlési Zrt.-t - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika