Előzetesen megegyeztünk, hogy érdemben két dologról nem beszélünk: a Vodafone-ról és a sportról. Utóbbit csak 13 percig tudta megállni. Beck Györgyöt az éjszakai e-mailek hiányáról, a Csipke Rózsika álmából felébresztett számítástechnikai társaságról, de a Wikipédiáról is kérdeztük.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA 4iG Nyrt. végzi a mező- és erdőgazdasági földek digitális nyilvántartási és közigazgatási rendszereinek fejlesztését - adta hírül a tőzsdei cég.
Szerző(k): Domokos LászlóKína "vezető szerepet" kíván betölteni a kibertér fejlődésében - jelentette ki vasárnap a pekingi döntéshozás egyik tagja, miközben a távol-keleti országot rendszeres kritika éri az internet szigorú korlátozása miatt. Az MTI hírét a hvg.hu közölte.
Szerző(k): Domokos ErikaAz agrárdigitalizáció a következő évtized legnagyobb lehetőségét jelentheti az ágazatnak, amely a termelés hatékonyságát, jövedelmezőségét és versenyképességét emelni, a környezetterhelést és termelési kockázatokat pedig várhatóan csökkenteni fogja – derült ki a K&H Banknál rendezett Agrár Klubon.
Szerző(k): Tóth László LeventeAz agrárium az éghajlatváltozásnak leginkább kitett ágazat, ezért az Agrárminisztérium (AM) igyekszik felkészülten reagálni a klímaváltozás negatív hatásaira - mondta az MTI szerint Nagy István agrárminiszter az 57. Közgazdász-vándorgyűlésen Nyíregyházán.
Szerző(k): Domokos ErikaA legtöbbször kesze-kusza Excel-táblákból igyekeznek tájékozódni a magyar kis vállalkozások a saját vállalati ügyeikről. Hiába tudják, hogy digitális lemaradásban vannak, csak érzésből próbálnak fejleszteni - derül ki a Cégmenedzser kutatásából, amelyet kétezer magyar kkv részvételével készítettek.
Szerző(k): Szabó DánielTeljes fordulatszámon üzemel szeptember 1-jétől a Magyar Posta elektronikus kézbesítési rendszere, amelynek a kifejlesztésére a társaság 2,4 milliárd forint uniós támogatás mellett 1,9 milliárd saját forrást fordított - írja a szerdai Világgazdaság.
Szerző(k): Szabó DánielA közoktatásban digitális kultúra néven új tantárgyat vezethetnek be 2020-tól. A szakképzési centrumokban pedig digitális közösségi alkotóműhelyeket hoznának létre, uniós forrásból - értesült a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Domokos Erika