A Semmelweis Egyetem alaposan kikérdezi távol-keleti hallgatóit, míg a Nokia karantént vezetett be a koronavírus miatt.
Szerző(k): Domokos LászlóÚj termékeken, a meglévő hitelek terén pedig több változtatás előkészítésén dolgozik a Diákhitel Központ (DHK) - mondta a Világgazdaságnak Magyar Péter, a központ vezérigazgatója. Fix kamatozású, fix futamidejű konstrukciók bevezetésén is gondolkodnak, valamint limitemelésről is szó van
Szerző(k): Szabó DánielÖt év alatt 70 százalékkal nőtt az agrárgépész választó diákok száma, a legtöbben a versenyképes jövedelem, a csúcstechnológiás gépek és a természet közelsége miatt választják ezt a szakmát, közülük sokan a szakközépiskola elvégzése után azonnal elhelyezkednek.
Szerző(k): Tóth László LeventeAmszterdam városa átvállalja a fiatal felnőttjeitől a tartozásuk egy részét azért, hogy felszabadítsa azokat, akik küzdenek azzal, hogy bekerüljenek a munka vagy az oktatás világába.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Nemzeti alaptantervnek több változata forog az ezzel foglalkozó fórumokon, ami még az oktatással foglalkozó minisztérium vezetőségét is meglepte - írta az Index. Az Emmi szerint a kormány nem új NAT-ot, hanem a jelenlegi átfogó módosítását fogadta el.
Szerző(k): Komócsin SándorA nyelvtanulási diákhitelt felvevő édesanyák számára is kiterjeszti a gyermektámogatási kedvezményt a Diákhitel Központ Zrt. - adta hírül a cég.
Szerző(k): Domokos LászlóA sajátos nevelési igényű (SNI-s) gyermekek ellátásában egyre nagyobb gondot okoz, hogy számuk gyorsabban nő, mint az őket fejlesztő, segítő szakembereké - írta hétfői lapszámában a Népszava.
Szerző(k): Szabó DánielVizsgatárgy lesz a szakképzésben tanulók egy részének a portfóliókészítés, ami pluszteher helyett segítséget is jelenthet – írta szombaton a Népszava.
Szerző(k): Domokos Erika