diák

01.
22.
14:32
Nem vesz részt Magyarország a hetes cikkely jövő heti vitáján

Nem vesz részt Magyarország a hetes cikkely jövő heti vitáján

Európa biztonsága ma már Afrikában kezdődik, nincs olyan globális kihívás, amely ne érintené mindkét földrészt egyszerre- jelentette ki Szijjártó Péter külügyminiszter kedden Brüsszelben. Azt is elmondta, hogy a jövő heti magyar jogállamiságról szóló EP-vitán nem lesz jelen senki a kormány részéről. A miniszter pedig vallott arról is, hogy afrikai diák tanul most Magyarországon. Kongóban, Etiópiában és Ugandában is támogatja a keresztény közösségeket a magyar kormány.

Szerző(k): Szabó Dániel
01.
18.
12:04
Veronai busztragédia: továbbra is elkeserítő a helyzet

Veronai busztragédia: továbbra is elkeserítő a helyzet

Még évekig eltarthatnak a két esztendeje történt veronai busztragédiát követően megindult perek. Az Olaszországban már elindult egy jogi eljárás, amelyet nagy valószínűséggel újabbak követnek. A biztosító továbbra is hallgat.

Szerző(k): Szakonyi Péter
01.
12.
13:24
Elegük van a diákoknak - üzentek a kormánynak

Elegük van a diákoknak - üzentek a kormánynak

Míg a miniszterelnök pár száz forintért eszik a Várban, addig az ELTE több karán több százmilliós leépítések zajlanak. Ma ott tart a felsőoktatás, hogy a "kémiai kísérleteket szóban, az informatikai műveleteket papíron kell levezetni" - szembesítették a diákok a problémákkal a minőségi felsőoktatásról tartandó előadás beszéde előtt az Educatio kiállításon Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárt.

Szerző(k): Szepesi Anita
01.
01.
11:34
Fontos változások a magyar oktatásban 2019-től - ez vár a diákokra

Fontos változások a magyar oktatásban 2019-től - ez vár a diákokra

Az új alaptantervet mégsem vezetik be 2019 szeptemberében, ahogy a felsőoktatási felvételi komoly szigorítása is 2020-ban kezdődik. Viszont emelkednek a hallgatói ösztöndíjak, új szabályok vonatkoznak a tanodákra és átalakul a Budapesti Corvinus Egyetem - összegez az eduline.hu.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
12.
19.
07:32
A nyugdíjasokat és a diákokat is csatasorba állítják

A nyugdíjasokat és a diákokat is csatasorba állítják

Az ünnepek előtti csúcsforgalomban jellemzően több diákot és nyugdíjast foglalkoztatnak a kiskereskedelmi áruházláncok - derül ki az MTI által készített körképből.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
12.
05.
14:03
Lejárt diákigazolványok: lépni kell, különben nem jár az orvosi ellátás

Lejárt diákigazolványok: lépni kell, különben nem jár az orvosi ellátás

Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, be kell jelentkeznie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, és december 16-tól egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie - adta hírül az adóhivatal.

Szerző(k): Domokos László
11.
14.
18:13
Pontosítás

Pontosítás

Pontosítása Napi.hu-n 2018. október 9-én megjelent Friss hírek a tömeges ételmérgezésről című cikk kapcsán.

Szerző(k): Economx
11.
08.
07:27
Őszi érettségi: kezdődnek a szóbeli vizsgák

Őszi érettségi: kezdődnek a szóbeli vizsgák

Ma megkezdődnek az őszi érettségi emelt szintű szóbeli vizsgái országszerte.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
11.
03.
12:38
30-35 százaléknyi pedagógus is hiányozhat az oktatásból

30-35 százaléknyi pedagógus is hiányozhat az oktatásból

A Klebelsberg Központ és a tankerületek is elismerték, hogy még októberben is több mint ezer betöltetlen pedagógus álláshely volt szerte az országban - írja a Népszava, amely szerint a valódi probléma ennél is nagyobb lehet, csak statisztikai trükközéssel fedik el. A szakszervezetek szerint ennél is komolyabb a gond.

Szerző(k): Szabó Dániel