Május 1-jétől elérhető a kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Plusz - mondta a Diákhitel Központ vezérigazgatója szerdán a köztévében
Szerző(k): Csernátony CsabaSpeciális helyzetben van a balatoni régió a koronavírus-járvány miatt, mivel az állandó lakosok életkora magasabb az átlagnál. Ezért is volt szükség az üdülőövezet polgármestereinek határozott és gyors intézkedéseire - mondta a térség önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség elnöke pénteken az MTI-nek.
Szerző(k): K. Kiss GergelyPénteken megjelentek a diákhitelezést érintő új rendeletek, amelyek szerint május 1-től 500 ezer forint szabadon felhasználható kölcsönt kérhetnek a tanulók, a következő tanévben pedig havi 150 ezer forintra emelkedik a bármire - megélhetésre - költhető hitel maximális összege az eddigi 70 ezer forintról.
Szerző(k): Csernátony CsabaÚj termékeken, a meglévő hitelek terén pedig több változtatás előkészítésén dolgozik a Diákhitel Központ (DHK) - mondta a Világgazdaságnak Magyar Péter, a központ vezérigazgatója. Fix kamatozású, fix futamidejű konstrukciók bevezetésén is gondolkodnak, valamint limitemelésről is szó van
Szerző(k): Szabó DánielA nyelvtanulási diákhitelt felvevő édesanyák számára is kiterjeszti a gyermektámogatási kedvezményt a Diákhitel Központ Zrt. - adta hírül a cég.
Szerző(k): Domokos LászlóFolyatódik a tendencia, idén is jelentősen bővül a diákhitelt felvevők száma - közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója, Magyar Péter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az MTI szerint..
Szerző(k): Szabó DánielAlig egy hónap alatt mintegy ezren igényelték a nyelvtanulási kölcsönt - mondta Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfő reggel az M1-en.
Szerző(k): Szepesi AnitaTöbb jogszabály változik 2019. október elsejével. Így keddtől országszerte a Volánbusz Zrt. végzi a helyközi autóbuszos közösségi személyszállítást, már a panziók vendégeit is figyeli az állam, valamint nyelvtanulásra is felvehető akár félmillió forint diákhitel. Az új hónap első napjától egy cég lesz a magyar Media Markt, megszűnik a UPC Mobil. Fontos változás, hogy könnyítés jön a rokkantkártyás parkolásnál és könnyebb lesz Szentpétervárra utazni.
Szerző(k): Domokos László