Akár tízszeresére is nőhet a dolgozó nyugdíjasok száma - mondta Varga Mihály "Versenyképesség és növekedés" című bevezető előadásában a Portfolio.hu által rendezett Budapest Economic Forum 2018 konferencián csütörtökön Budapesten.
Szerző(k): Szász PéterLengyelországban egyre többen döntenek úgy, hogy inkább nyugdíjba mennek, mint hogy tovább dolgozzanak, sajátos módon ennek hátterében a nyugdíjkorhatár leszállítása áll.
Szerző(k): Barabás JúliaSztrájkbizottság alakult pénteken a Creaton lenti üzemében, mert a dolgozók és a szakszervezet hónapok óta nem tudtak megegyezni bérköveteléseikről a helyi menedzsmenttel.
Szerző(k): Szabó DánielAz állami és önkormányzati vállalatoknál törvény szerint nyilvánosságra kell hozni a vezetők javadalmazását, az alkalmazottak fizetését pedig az éves beszámolókban szereplő adatokból lehet kiszámítani. A G7.hu húsz cég jövedelmi viszonyait hasonlította össze.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJövőre átlagban nyolc százalékkal emelkednek a csehországi közszférában a bérek - döntött szerdán a cseh kormány.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA fővárosi közlekedési társaság állítja, hogy folyamatosan javít az olyan helyzeteken, amelyekre egy szakszervezet szerint a dolgozók rendszeresen panaszkodnak: hogy idegenek is használják a sofőrök pihenőit, amelyek eleve kicsik, egy helyiségben kell étkezni a mosdóval. Utóbbi esetében arról számoltak be, hogy azok eldugultak, kicsordul belőlük az ürülék, de nem foglalkoztak a problémával sokáig.
Szerző(k): Szabó DánielA kormány 2010 óta hatalmasra duzzasztotta a közszférát, most pedig komoly karcsúsításba fogna, amely vélhetően sok "áldozattal fog járni" - írta a 24.hu.
Szerző(k): Szász PéterSzemben az általános hiedelemmel a kemény munka nem feltétlenül kifizetődő, nincs garancia arra, hogy a hajtás segíti a munkamániás dolgozót az előrejutásban a vállalati ranglétrán – derült ki friss kutatásokból. Az európaiak úgy érzik: jobban teljesítenének, ha kevesebb órát kellene dolgozniuk.
Szerző(k): Komócsin Sándor