Donald Trump amerikai elnök már hét hónappal ezelőtt eldöntötte Kászim Szulejmáni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű egysége vezetőjének likvidálását - közölte az NBC amerikai televízió meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva.
Szerző(k): Szász PéterAz Egyesült Államok és Irán között kiéleződő konfliktus pusztító háborúval fenyeget, Irak pedig visszautasítja szuverenitásának megsértését és a területén elkövetett támadásokat – tolmácsolta Ádil Abdel Mahdi iraki kormányfő szavait szóvivője bagdadi sajtótájékoztatóján szerdán.
Szerző(k): K. Kiss GergelyErősen kérdésesek az iraki fővárosban Washington által végrehajtott légicsapások nem szándékolt következményei - mondta Magyarics Tamás Amerika-szakértő.
Szerző(k): Rácz GergőEzrek kísérték utolsó útjára szombaton Bagdadban azt az iráni tábornokot és az Irán támogatását élvező iraki katonai szövetség vezetőjét, akik előző nap vesztették életüket egy amerikai légicsapásban az iraki főváros közelében.
Szerző(k): Rácz GergőLégicsapás érte szombat hajnalban az iraki fővárost. Bagdadban az egyik síita fegyveres csoport járműoszlopát támadták, hat ember meghalt, három súlyosan megsebesült – közölte az iraki hadsereg, valamint a Sky News Arabia arab nyelvű tévécsatorna.
Szerző(k): Rácz GergőNew Yorkban kivezényelték a Nemzeti Gárdát a repülőterekre és mindenütt megerősítették a biztonsági intézkedéseket - jelentette be New York állam kormányzója.
Szerző(k): Rácz GergőÓva intett az Irakban kialakult konfliktus további fokozásától Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pénteken, miután amerikai erők megöltek egy iráni tábornokot a bagdadi repülőtér mellett.
Szerző(k): Rácz GergőMár nem vaktában lövöldöznek a zsarolóvírusokkal a hackerek, hanem célzottan támadják a vállalkozásokat. Ha úgy van, napokra megbéníthatnak egész gyárakat, ami eurómilliókba kerülhet - hangzott el a Kaspersky szerdai sajtóeseményen, ahol a jövő és a jelen kiberfenyegetéseiről meséltek a cég szakértői. Készülnek a drónzavaró-programok, valamint egyre fontosabb lesz a netes zaklatások elleni védekezés.
Szerző(k): Szabó Dániel