Mintegy 7700 doboz csempészcigarettát foglaltak le a pénzügyőrök a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren két Dubajból érkező utastól - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Szerző(k): MTIA világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burzs-Kalifa közelében álló, 300 méter magas, hatvan emelet magas, The Address nevű szállodában tűz ütött ki ma este, jelentették a hírügynökségek - írja az index.hu.
Szerző(k): Index.hu, InforádióJövőre már az Arab-félszigeten is kapható lesz egy magyar találmány, az egyedi és szabadalmaztatott technológiával gyártott térkő, a Gránitkő - olvasható a Barabás Téglakő Kft. közleményében.
Szerző(k): EconomxÚj postai szolgáltató kapott engedélyt; a City Mail Hungary Kft. a legfeljebb 50 grammos levélküldemények kézbesítése terén lehet versenytársa a Magyar Postának - írta a Magyar Nemzet keddi számában.
Szerző(k): MTIVasárnap is folytatódott az áresés a legfontosabb közel-keleti értéktőzsdéken, az eladási hullám egyetlen vállalatot, egyetlen ágazatot sem kímélt.
Szerző(k): MTITizenegyezer munkavállalót vesz fel 2015-ben az Emirates légitársaságot is magába foglaló csoport, 2016 márciusára 6 százalékkal bővülhet a foglalkoztatottak száma - közölte az Emirates a honlapján.
Szerző(k): MTI-EcoDubaj nemzetközi repülőterén fordult meg a legtöbb külföldi utas tavaly, így a londoni Heathrow búcsúzni kényszerült a világelsőségtől.
Szerző(k): MTI-EcoÁtadta budapesti ügyfélszolgálati központját az Emirates dubaji légitársaság szerdán.
Szerző(k): MTI-Eco