A május végi baleset utáni keresés, mentés és kiemelési munkálatok sok pénzbe kerültek a Belügyminisztériumnak.
Szerző(k): Szabó DánielEddig már nyolc olyan holttest került elő a Dunából a Hableány áldozatai után kutatva, akiket nem a hajóbalesettel összefüggésben kerestek - mondta Csécsi Soma, a a BRFK szóvivője a 24.hu-nak.
Szerző(k): Domokos LászlóA Magyarországot nyugati-keleti irányban átszelő, leendő M9-es autópályáról egyeztetett Szita Károly, Kaposvár polgármestere és Vári Attila, Pécs polgármester-jelöltje - hangzott el az M1-en szombaton.
Szerző(k): Domokos ErikaSzakértők szerint balesetveszélyesek a Viking szállodahajók, ezért betiltanák a közlekedésüket a Dunán.
Szerző(k): Csernátony CsabaEgy dél-koreai nő holttestét még mindig keresik, a Hableány május végi balesetében vesztette életét. De a Dunában a keresés során hat másik holttestet is találtak, akiket az Index szerint sikeresen azonosította.
Szerző(k): Szabó DánielAlapesetben a folyókban, tavakban nem lehet bárhol fürdeni, csak az erre kijelölt helyeken. Legrosszabb esetben tilosban fürdözők 150 ezres csekket kaphatnak.
Szerző(k): Csernátony CsabaHamis tanúzás és hamis vád miatt újabb feljelentés tettek az ukrán hajóskapitány ellen - tudta meg az ATV Híradó. A legújabb szakértői vélemények alapján, az egyik magyar sértetti képviselő fordult a rendőrséghez.
Szerző(k): Domokos LászlóSzinte napra pontosan egy évvel a tavalyi hosszú, nagy kánikula beköszönte után ugyanonnan indul újra a paksi atomerőmű hűtési mizériája, mint 2018-ban: augusztussal átlépett a kritikus hőmérsékleti sávba a Duna.
Szerző(k): Szabó M. István