Megoszlanak a vélemények az árvíz által érintett területek ingatlanpiacának jövőbeli sorsáról. Míg a közvetítők egy része szerint egy időre el lehet felejteni a folyóparti bizniszt, más úgy látja, a víz varázsa akkora, hogy csak kihalásos alapon lehet a parton ingatlanhoz jutni.
Szerző(k): Szepesi AnitaA mezőgazdasági területek mellett horgásztavakat, és erdőket öntött el az áradó Duna Fejér megyében. Rácalmás mellett 1700 hektárról mentik a vadakat - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Szerző(k): Kiss MelindaÖsszesen 3,2 milliárd forint értékű kárt mértek fel az önkormányzati létesítményekben a dunai árvízzel összefüggésben, ezt az igényt regisztráltatta a főváros a vis maior alapnál - mondta Tarlós István főpolgármester szerdán újságíróknak.
Szerző(k): MTIA vízügyi szakemberek szerint a Duna magyarországi szakaszán az apadás ütemét jelentősen lelassíthatja a folyó külföldi vízgyűjtő területén lehullott sok csapadék, s a védműveknél továbbra is fokozott figyelemre van szükség.
Szerző(k): MTIEgyre több útszakaszon oldják fel a dunai árhullám miatt korábban elrendelt forgalmi korlátozásokat. Három település, Pilismarót, Dömös és Kisoroszi ugyanakkor továbbra is megközelíthetetlen közúton. Több mint 22 ezer hektár állami erdőt öntött el az elmúlt napokban a Duna.
Szerző(k): Inforádió, MTIBár a mostani dunai árvízhez a március 14-i hóvihar, majd a hűvös tavasz és a gyakori mediterrán ciklonok is hozzájárultak, azt közvetlenül egy viszonylag rövid, 36 órás intenzív csapadékos időszak és az akkor lehullott extrém mennyiségű csapadék váltotta ki - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján hétfőn közölt tanulmányban.
Szerző(k): MTIHozzájárult a parlament az árvízi veszélyhelyzet meghosszabbításához hétfőn. Az előrejelzések szerint 80-90 kilométeres óránkénti sebességű szél érkezhet, ami képes lehet arra, hogy gátakat bontson meg.
Szerző(k): MTIKedden reggel hat órától újra elindítják a hétfőn leállított termelést a Suzuki esztergomi gyárában.
Szerző(k): MTI-Eco