A Mol nemrég jelentette be, hogy egy új biüzemanyag-gyártási eljárást fejlesztett ki, ennek lényege, hogy nem utólag keverik a biokomponenst a dízel üzemanyagba, hanem már a gyártás során, a fosszilis alapanyaggal együtt dolgozzák fel. Így változatlan minőség mellett növelhető a biotartalom a dízel üzemanyagban többek között abból a használt sütőolajból, amelyet a lakosság ad le a Mol-kutakon. Egyebek mellett erről kérdeztük Huff Zsoltot, a Mol-csoport downstream termelési ügyvezető igazgatóját.
Szerző(k): Szász PéterNyolc százalékkal csökkent az üzemanyagok értékesítés az első három hónapban az előző év azonos időszakához képest - közölte az ásványolaj szövetség.
Szerző(k): Domokos ErikaA teherautók piacán egyelőre nincs érdemi versenytársa a dízelmotorral hajtott járműveknek, ami a tavalyi európapi eladási adatok alapján is jól látszik.
Szerző(k): Komócsin SándorSzerdán csak a gázolaj drágul a hazai töltőállomásokon, a benzin ára nem változik - írja a holtankoljak.hu.
Szerző(k): Szász PéterMegérkezett Magyarországra az első tram-train, a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasút-villamos prototípusa szombat hajnalban - közölte honlapján a MÁV.
Szerző(k): Szepesi AnitaHeteken belül 400 forint közelébe drágulhat a benzin literje - számolt be az RTL Híradó a holtankoljak.hu-ra hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaA Siemens és a német állami vasúttársaság, a Deutsche Bahn bejelentette, hogy több mint 370 mérföldes hatótávolságú hidrogénüzemű vonatokat tesztel majd. A technológia azt ígéri, hogy csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást és ezzel gyorsan elavulttá válnak majd a meglévő dízelszerelvények.
Szerző(k): Szabó DánielA benzin ára nem, de a gázolajé emelkedik a kutakon a héten.
Szerző(k): Szabó Dániel