A BMW az évtized közepére negyedével tervezi csökkenteni modelljei előállítási költségét - idézi a konszern termelési igazgatójának a Handelsblatt keddi számában megjelent beszámolóját az MTI. Arról is beszélt, hogy mi lesz a Debrecenben építendő új gyáregységgel.
Szerző(k): Szabó DánielAz elektromos autók állami támogatási programja iránt olyan nagy volt a roham, hogy a pályázatok benyújtásának kezdete után lefagyott az oldal. Az IFKA a nyomásnak engedve a teljes keretösszeg határáig újraindította az elérhetőséget.
Szerző(k): Szabó M. IstvánIdén is villámgyorsan kimerült az elektromos meghajtású gépjárművek vásárlására meghirdetett állami támogatás keretösszege, az érdeklődők mindössze másfél óra alatt megpályázták az erre szánt 1 milliárd forintot - adta hírül a villanyautosok.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaHavi és éves összevetésben is nőtt a személyautók értékesítése Kínában májusban a gazdaság stabil fellendülésének közepette - írja az MTI a dpa hírügynökségre hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaA fogyasztók még mindig szkeptikusak az elektromos autókkal kapcsolatban, és a benzin- és dízelüzemű autókról való átállás továbbra is "igazi kihívás" - mondta a Ford UK vezetője, Lisa Brankin a BBC-nek.
Szerző(k): Szabó DánielAz árutőzsdét üzemeltető CME a lítiumra vonatkozó határidős szerződések kereskedései lehetőségének bevezetését tervezi, hogy kihasználja az elektromos járművek meghajtásához nélkülözhetetlen fém iránti növekvő keresletet. A lépés nagy löketet adhat az e-járművek piacának, kiszámíthatóbbá teheti az akkumulátorgyártást, de az árakat könnyebben tornászhatják majd fel a spekulánsok is. A tőzsdén épp abban bíznak, hogy megfoghatják a drágulást.
Szerző(k): Szabó DánielA koronavírus miatt kialakult gazdasági helyzet dacára is kimagasló eredménnyel zárta a 2020-as évet a leginkább villamosenergia termelőként és szolgáltatóként ismert ALTEO. Az újgenerációs energiaszolgáltató igazolta, hogy fő profittermelő tevékenységeinek dinamikáját a járványhelyzet sem képes visszafogni.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Hydro Extrusion Hungary Kft. székesfehérvári gyára 2,8 milliárd forintból fejleszt, a két beruházáshoz a kormány 950 milliós támogatást biztosít – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Székesfehérváron az MTI szerint.
Szerző(k): Szepesi Anita