Rossz lóra tettek a világ legnagyobb autóipari vállalatai egy elemző cég szerint: az elektromos autók kifejlesztése, termelése egyelőre drága, miközben a terméket kevesen engedhetik meg maguknak és nem épült ki a szükséges infrastruktúra az autóknak.
Szerző(k): Szabó DánielNémetországban aggódnak amiatt, hogy a villanyautók kevesebb alkatrészből állnak és jobban bírják a gyűrődést.
Szerző(k): Szabó DánielNem fogy a tervezett ütemben az elektromos autók vásárlásának támogatására elkülönített keretösszeg Németországban - írta a dpa-ra hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaTavaly rekordszámú, több mint egymillió elektromos autót értékesítettek a világon és ennek is több mint felét Kínában. Világszerte már több mint hárommillió elektromos autó rótta az utakat 2017-ben, ami ötven százalékos növekedés az előző évihez képest - derül ki a nemzetközi energiaügynökség, az IEA szerdán közzétett jelentéséből - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA hazánkban futó zöld rendszámos autók fele nem elektromos. Ezek egy része valójában szennyezőbbek, mint a kisebb benzinesek - az állam mégis támogatja ezeknek az autóknak a vásárlóit - írta a G7.
Szerző(k): Domokos ErikaA cég tervei szerint egy még gyorsabb szuper e-autót építenek, amely egy tized másodperccel kevesebb idő, azaz 1,8 másodperc alatt érné el a 100 km/órát - írja a 24.hu.
Szerző(k): Szabó DánielA technológiai fejlődés megállíthatatlan, így aki most lemarad, az hatalmas hátrányokat lesz kénytelen elszenvedni a jövőben – többek közt erről is szó volt a Napi.hu médiatámogatásával megvalósuló think.BDPST konferencián.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Porsche német autógyártó megduplázza az elektromos autók gyártására fordított összeget.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan