Ötven embert bocsát el nyíregyházi és debreceni erőművéből az E.On Hungária Zrt. - írta szombati számában a Kelet-Magyarország.
Szerző(k): MTI-EcoEgyre több hagyományos erőmű zár be Nyugat-Európában, mert nem bírják az árversenyt az államilag dotált zöldenergiával.
Szerző(k): Barabás T. JánosAz MSZP parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az E.ON-gázüzletág megvásárlása hátterének feltárására.
Szerző(k): MTIAz MVM Zrt. ma délelőtti - egy hónapon belül ímmár a harmadik- rendkívüli közgyűlése egyebek mellett hitelfelvételi keretről is döntött. A magyar állam 99,9 százalékos tulajdonában álló energetikai cégcsoport mintegy 150 milliárd forintnyi hitelre kért ajánlatot a bankoktól- értesült a napi.hu.
Szerző(k): EconomxAz 52 milliárdos saját forrás, a 71 milliárdos állami tőkeemelés, a kínai bank kölcsöne és a hitelkeret 40-40 milliárdja együtt sem elég, ezért lehetett szükség a konzorciális kölcsönre.
Szerző(k): EconomxA parlament megkezdte az idei költségvetés hetedik módosításának vitáját, amely 170 milliárd forinttal növeli a pénzforgalmi hiányt. A kormány szerint az uniós hiányt ez nem növeli, ám ez korántsem ilyen biztos, így Magyarország jövőre visszakerülhet az unió túlzottdeficit-eljárása alá.
Szerző(k): Papp ZsoltAz Országgyűlés mai ülésnapján tárgyal az idei költségvetés azon módosításáról, amelyet az E.ON földgázipari érdekeltségeinek megvásárlása és a takarékszövetkezeti szektor átalakítása indokol.
Szerző(k): MTIÖsszesen 171 milliárd forinttal növelik a költségvetés központi alrendszerének hiányát azok a módosítások, amelyeket az idei büdzséről szóló törvényhez nyújtott be a kormány.
Szerző(k): MTI-Eco