Egyre több olyan gyorsjelentés jelenik meg világszerte tőzsdei cégektől, amelyekben igyekeznek a járvány hatásait kiszűrni. A befektetői szakma egyelőre fázik az ötlettől és komolytalannak tartja azt. Megszületett az EBITDAC kifejezés.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA Magyar Telekom Nyrt. árbevétele az elemzői várakozásoknak megfelelően mérsékelten, 0,2 százalékkal 159,33 milliárd forintra emelkedett idén az első negyedévben - közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Vodafone-t is jelentősen érinti a koronavírus-járvány hatása a 2021-es pénzügyi évében - figyelmeztetett a Vodafone Csoport kedden kiadott gyorsjelentésében. A brit telekommunikációs cég emellett azt is kozölte, hogy a bizonytalanságra való tekintettel útmutatást sem tud adni a várható EBITDA-jával kapcsolatban. A magyar leányvállalatot sem kerülte el a koronavírus-járvány hatása, alig két hónap alatt a bevételkiesés mitegy 5 milliárd forintra ugrott - mondta Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország igazgatóságának alelnöke.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz energiaszolgáltató vállalatnál elfogadták a tavalyi éves üzleti beszámolót. Az ALTEO eredményei jelentős növekedést, a megújuló energiában erősödést és erős pénzügyi immunrendszer meglétét mutatják, de a cég a járvány utáni gazdasági kiszámíthatatlanság miatt nem fizet most osztalékot.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Mol-csoport 708,9 milliárd forint (2,44 milliárd dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el tavaly az előző évi 728,2 milliárd forint (2,69 milliárd dollár) után, az eredmény meghaladta az év közben megemelt célkitűzést - tette közzé az olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
Szerző(k): Szepesi AnitaA jelentés még nem audtált, de jól mutat, hogy minden paraméterben sikerült jóval felülmúlni az előző évet. Több mint harmadával nőtt az éves árbevétel, több mint a duplázódott az Ebitda és rendkívül aktív tudott maradni a tőkepiaci jelenlét is.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz erős harmadik negyedéves eredmények lehetővé teszik a Mol csoport számára, hogy 2,3-ról 2,4 milliárd dollárra emelje a 2019-re tervezett éves kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény-célkitűzését (EBITDA) - írja az MTI a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján megjelent jelentés alapján.
Szerző(k): Szabó DánielA Masterplast konszolidált árbevétele 6 százalékkal 28,507 millió euróra nőtt a második negyedévben, a csoport 1,824 millió euró adózott eredményt ért el, ami 10 százalékkal magasabb a tavalyi hasonló időszakinál - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Szerző(k): Szepesi Anita