A Testnevelési Egyetem új kampuszának megépülte után is a régi helyen kell működnie a Buda II. mentőállomásnak, bár erről a kormány már 2020 júliusában határozott, most erre hivatkozva drágul a beruházás másfél milliárd forinttal, nettó 19 milliárd 514 millióra.
Szerző(k): Németh GézaA fiatal munkakeresők még a hagyományos álláskereső weboldalakon kutatnak ideális lehetőség után, de körükben már közel ilyen fontos felület a Facebook is – derül ki egy új, 18 és 25 év közöttiek megkérdezésével készült kutatásból. Ez a korosztály már elvárja, hogy a hirdetésekben feltüntessék a bérsávot, de túlnyomó részükre a nagyfokú elkötelezettség is jellemző. A részleges home office is vonzó szempont lett.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA CST-Complete Solar Technology Kft. és a HelioActive Rendszerintegrátor Kft. tervezhet és építhet meg három napelemes kiserőművet az ELI-HU szegedi szuperlézeres kutatóközpont területén, nettó 2 milliárd 45 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaAz átlagos diákmunkás órabér meghaladta nyáron az 1500 forintot is, mondta Kott Zoltán a Meló-Diák Holding vezérigazgatója. A diákok már nem csak a nyári hónapokban, de ősszel is élnek a munkalehetőséggel, szeptemberben majdnem ugyanannyian dolgoztak, mint júniusban.
Szerző(k): Koncsek RitaAz egyik gyakori közbeszerzési nyertes, a West Hungária Bau Kft. (WHB) két közbeszerzésen közel nettó 50 milliárd forintos építési és felújítási munkát nyert el az Állatorvostudományi Egyetemtől. A rektor szerint az egyetem jövője szempontjából történelmi jelentőségű a kampusz átfogó fejlesztése.
Szerző(k): Németh GézaA magán felsőoktatási intézmény 2023. február 1-től az alkalmazott tudományok egyetemeként működhet tovább, ezt derül ki a parlament honlapján olvasható törvényjavaslatból.
Szerző(k): Koncsek RitaJelenleg 16 ezer magyar diák tanul valamelyik külföldi egyetemen. A Radnótiból egy egész osztálynyi diák iratkozott be valamelyik nyugat-európai vagy amerikai egyetemre, az AKG-ban az előző tanévben 72-en végeztek közülük többen tanulnak Hollandiában, mint Magyarországon.
Szerző(k): Koncsek RitaA parlament honlapján is olvasható tervezet szerint a diplomákat már nyelvvizsga nélkül is ki lehet majd adni, valamit a javaslat szerint jön a szaknyelvi oktatás is.
Szerző(k): Koncsek Rita