Szigorú óvintézkedések mellett csütörtökön megkezdődött az egyetemi oktatás Szlovéniában - írja az MTI a közszolgálati televízió (RTV) nyomán.
Szerző(k): Szász PéterAz Európai Bíróság tájékoztatása szerint a Közép-Európai Egyetem ügyében október 6-án hoznak ítéletet. A főtanácsnoki indítvány szerint a magyar nemzeti felsőoktatási törvény 2017-es módosítása sérti az uniós jogot.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA kormány 2 milliárd 716 millió forinttal növelte a Gyermek és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer infrastrukturális feltételeinek fejlesztése című projekt támogatását, így a teljes összeg 8 milliárd 716 millió forintot tesz ki.
Szerző(k): Németh GézaA honvédelmi miniszter döntéselőkészítő csoportot hozott létre, amelynek feladata annak vizsgálata, hogy miképpen lehetne repülőképzést indítani a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
Szerző(k): Németh GézaAz SZFE-t fenntartó kuratórium egyik tagja, Lajos Tamás az ATV Híradónak azt mondta: amennyiben a bíróság kimondja, hogy jogszerű az egyetemi oktatók sztrájkja, a kuratórium alternatív oktatást szervez. Lajos szerint ugyanakkor a sztrájk jogellenes, a dolgozóknak politikai követelései vannak.
Szerző(k): Domokos ErikaOrszágosan egyedülálló tudományos sikert értek el a Szent István Egyetem (SZIE) Kaposvári Campus embrió-átültető központjának munkatársai. Az országban elsőként sikerült élő szarvasmarhából petesejtleszívással, laboratóriumi körülmények között végrehajtott termékenyítéssel "lombikborjakat" létrehozni - adta hírül az egyetem.
Szerző(k): Domokos ErikaA Nyíregyházi Egyetem három évre, 27 hallgató közforgalmi pilóta kiképzésére keres gyakorlati kiképzőt, 976 millió forint keretösszeg erejéig.
Szerző(k): Németh GézaHackertámadás ért egy nagyobb kórházat a napokban Düsseldorfban, ami miatt az intézmény adminisztrációs, illetve betegfelvevő rendszerét sem lehetett használni - írja a hvg.hu.
Szerző(k): Szász Péter