Óvintézkedéseket vezetett be a koronavírus terjedése miatt a Szent István Egyetem (SZIE), amelynek jelenleg 82 kínai hallgatója van - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHat ajánlattevő közül az Építő-és épületkarbantartó Zrt. újíthatja fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem Márton Áron Kollégium és Szakkollégium épületét, nettó 4 milliárd 47 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaA Budapesti Gazdasági Egyetem levelet küldött a hallgatóinak, melyben a koronavírus veszélyére hívják fel a figyelmet, valamint óvintézkedésből a kínai diákokat arra kérik, hogy ne járjanak órákra, kerüljék a társas érintkezést. A baj csak az, hogy olyanoktól is megkövetelik ezt, akik nem is jártak a távol-keleti országban.
Szerző(k): Szabó DánielImmár az ELTE is figyelmeztette hallgatóit, hogy aki Kínában járt, két hétig ne menjen közösségi eseményekre - számolt be a 444.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóA Budapesti Corvinus Egyetem 2022 végéig új innovációs központot alakít ki a Ménesi úti kampuszon, a felújítási munkálatokra 12 milliárd forintot fordítanak kormányzati forrásból - közölte a felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-vel. Tájékoztattak arról is, hogy az idei bérfejlesztés keretében a munkavállalók 85 százaléka 5-35 százalékos összjövedelem növekedéssel számolhat.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Semmelweis Egyetem alaposan kikérdezi távol-keleti hallgatóit, míg a Nokia karantént vezetett be a koronavírus miatt.
Szerző(k): Domokos LászlóÚj mélyagyi stimulációs eszközt ültettek be egy előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő betegnek szerdán a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a Kelet-Közép-Európában elsőként alkalmazott eljárás az agyi elektromos aktivitás valósidejű detektálására és rögzítésére is alkalmas - írta az MTI-re hivatkozva a hvg.hu
Szerző(k): Domokos ErikaSoros György magyar származású amerikai milliárdos egy új globális egyetemi hálózat létrehozását jelentette be csütörtök este Davosban, amelyhez 1 milliárd dollárt adományoz.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna