Budapesten több mint kétezer vizsgálathoz szükséges többletkapacitás érhető el, tizenegy fővárosi kerület betegei számára.
Szerző(k): K. R.Hamarosan elektronikusan jutnak el az iskolákhoz a hiányzó diákok orvosi igazolásai, a gyermekorvosok közül azonban sokan inkább azt szeretnék, ha a legegyszerűbb esetekben egyáltalán nem is kellene kiállítaniuk ilyen papírokat.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA lengyel Legfelsőbb Számvizsgáló Kamara (NIK) jelentése szerint egy korrupt állami beszerzési hálózaton keresztül vásárolta a koronavírus elleni védekezéshez nélkülözhetetlen maszkokat, légzőkészülékeket és fertőtlenítőszereket a kormány. A jelentés szerint az így beszerzett eszközök nagyrésze nem felelt meg az alapvető biztonsági előírásoknak.
Szerző(k): Gulyas ÁbelÚjra elérte a kórházak adóssága már február közepén a 100 milliárd forintot, mondta Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. A kórházi beszállítók azt kérik a kormánytól, hogy azonnal rendezze a kintlévőségeket.
Szerző(k): Koncsek RitaAz idei év 11. hetében közel 223 ezren fordultak felső légúti panaszokkal a háziorvosukhoz, ez pedig még mindig járványküszöb feletti szám.
Szerző(k): Koncsek RitaMódosulnak a szabályok: a tervek szerint összekötik az EESZT-t a Kréta rendszerrel, amitől pluszteher hárulhat a házi gyermekorvosokra.
Szerző(k): Hercsel AdélA Belügyminisztérium új javaslatai szerint a komnplikációmentes váradósság esetén az anyák úgynevezett I. progresszivitású szülészeteket szülhetnék meg gyermekeiket, itt viszont nem lennének orvosok.
Szerző(k): K. R.A sok százmillió dán koronából kifejlesztett csúcskomputer az egészségügy, az élettudományok és a zöld átmenet területén segíti majd a kutatást és az innovációt.
Szerző(k): Horváth Tibor