Tökéletesen működik az alap-, a járóbeteg- és a sürgősségi ellátás egysége, plusz finanszírozást kapott a traumatológiai és az érsebészeti ellátás, a kórházi fertőzések kórokozóit főként a látogatók hurcolják be, akiket nem lehet tetőtől talpig fertőtleníteni, az elkerülhető halálozások hátterében pedig az áll, hogy a magyarok nem fordulnak időben orvoshoz - tudtuk meg többek között Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter keddi, az Országgyűlés népjóléti bizottsága előtti meghallgatásán.
Szerző(k): Szepesi AnitaA korábbi tervpályázat egyik nyertese, az M-Teampannon Építészmérnöki Kft. készítheti el a Dél-budai Centrumkórház végleges terveit, nettó 8 milliárd 250 millió forintért. A becsült ellenérték 8 milliárd 486 millió forint volt.
Szerző(k): Németh GézaKásler Miklós emberi erőforrás múlt héten azt a feladatot adta az egészségügyi háttérintézmények vezetőinek, hogy három nap alatt dolgozzák ki a járási alapú, integrált alapellátás koncepciójával kapcsolatos elképzeléseiket - értesült a Medicalonline egészségügyi szakportál.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz elkövetkező öt évben a kormány költsön ötvenmilliárd forintot a budapesti járóbeteg és szakellátásra, a stadionépítéssel együtt induljon meg a zöldfelületek növelése, a beruházás szerződései pedig legyenek nyilvánosak - többek között ezek az 2023-as atlétikai vb fővárosi támogatásának feltételei - jelentette be sajtótájékoztatón az Index tudósítása szerint Karácsony Gergely főpolgármester.
Szerző(k): Szepesi AnitaA 45-65 év közötti nők számára ingyenes szűrővizsgálat bevezetése, 2002 óta tizenegyezer rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak Magyarországon - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága szombaton az MTI-vel.
Szerző(k): Szepesi AnitaFelforgatja a december 12-ei előrehozott brit választásokat, hogy egy friss felmérés szerint nem a brexit a szavazókat érdeklő legfontosabb kérdés, hanem az NHS, azaz ország ingyenes egészségügyi ellátó rendszerének sorsa.
Szerző(k): Komócsin SándorAz utóbbi másfél évben minden rangsorban jobban szerepel a Semmelweis Egyetem - mondta Merkely Béla, az intézmény rektora szombaton az M1-en.
Szerző(k): Szepesi AnitaOktóberben 6 milliárd forinttal nőtt a költségvetési intézményként gazdálkodó kórházak tartozása, az adósságállomány így a szeptember végi 58 milliárd forintról 64 milliárdra gyarapodott - derül ki a Magyar Államkincstár friss adataiból. A késedelmes kifizetés a beszállítók létét és az eszközellátást is veszélyezteti.
Szerző(k): Szepesi Anita