Egyre több lengyel vesz igénybe magánegészségügyi szolgáltatást, ami részben annak köszönhető, hogy munkaadóik szívesen támogatják befizetéseiket.
Szerző(k): Barabás JúliaÉn nem erős vezető szeretnék lenni, hanem egy erős város vezetője - mondta Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös főpolgármester-jelöltje szombati kampányindító rendezvényén az MTI szerint. A politikus egyebek mellett közösségi bérlakásprogramról, szűrőprogramok bevezetéséről, a kivágott fák pótlásáról, a rendőröknek fővárosi pótlék fizetéséről és a rászoruló gyerekek tanulásának támogatásáról beszélt.
Szerző(k): Domokos ErikaNégy egészségügyi program - alapellátási, népegészségügyi, humánerőforrás-fejlesztési, valamint az egészségügyi finanszírozási és ellátásfejlesztési program - részletes kidolgozása van folyamatban az egészségügyi államtitkárságon - szivárgott ki a Magyar Kórházszövetség XXXI. egri kongresszusának szakpolitikai fórumáról, amelyről kizárták a jelenlévő újságírókat.
Szerző(k): Szepesi AnitaKanyarógyanús megbetegedés miatt rendeltek el látogatási tilalmat a szombathelyi Markusovszky Kórház infektológiai osztályán. Káldy Zoltán orvosigazgató az MTI-nek elmondta, egy Kazahsztánban dolgozó férfit vettek fel még március 30-án a Markusovszky Kórházba, akinél a vizsgálatok kanyarót igazoltak.
Szerző(k): Szepesi AnitaStratégiai együttműködésről írt alá szándéknyilatkozatot 2019. április 9-én a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI). A megállapodás új lehetőséget teremt a magyar egészségügyi intézményrendszer helyzetének és jövőjének közös értékelésére - derül ki az MKSZ állásfoglalásából
Szerző(k): Szepesi AnitaMárciusban az előző hónaphoz képest 23 százalékkal nőtt a magyar kórházak adóssága, ezzel a meghaladta a 27 milliárd forintot. Az adósság keletkezésének okait és a finanszírozás emelésén túlmutató megoldási lehetőségeket fél évig vizsgáló munkacsoport egyelőre csak az újabb kérdések felvetéséig jutott - derült ki a Magyar Kórházszövetség XXXI. kongresszusán, Egerben. A szövetség tisztújító közgyűlése Ficzere Andreát, az Uzsoki kórház főigazgatóját választotta elnöknek.
Szerző(k): Szepesi AnitaKülönbség van a hivatalos egészségügyi várólistán szereplő tervezett és a tényleges várakozási idő között, ám aki azt hiszi, hogy az utóbbi rövid, az téved.
Szerző(k): Komócsin SándorA magyarok már ott tartanak, hogy egyre inkább Európához fordulnak a saját hazájuk gondjai miatt, mert kormányuk nem ad válaszokat ezekre - véli az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője, Orbán Viktor miniszterelnök egyik régi bírálója.
Szerző(k): Komócsin Sándor