Az NNGYK húsz olyan határozatot tett fel a honlapjára, amelyben az ország különböző egészségügyi intézményeinek, kórházi osztályainak a részleges, vagy teljes leállását jelentették be.
Szerző(k): Koncsek RitaAz Európai Bizottság elkészítette Magyarország egészségügyi országprofilját. A főbb megállapítások szerint, iszonyú keveset költünk az egészségügyre, nem javultak a halálozási mutatók, és óriási humánerőforrás-hiány van főleg az ápolóknál.
Szerző(k): Koncsek RitaRomániában húszszor akkora juttatást kap egy véradó, mint Magyarországon, januártól emelték meg a donoroknak szánt összeget.
Szerző(k): EconomxMiután a kormány megszüntette a kötelező munkaalkalmassági vizsgálatot, néhány kerület intézkedni kezdett.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA legfrissebb januári adatok szerint 826 háziorvosi és 232 alapellátó fogorvosi praxis tartósan betöltetlen Magyarországon, egy évvel korábban valamivel több mint 800 üres praxis volt. A háziorvosok száma a statisztikai adatok szerint folyamatosan csökken, míg a pandémia előtt több mint hatezren rendeltek, 2022-ben már csak 5700-an.
Szerző(k): Koncsek RitaItt az új év, sokan megfogadják ilyenkor, hogy egészségesebb életmódot élnek majd. Egy kutatás adatai szerint a munkavállalók többsége az időhiányt használja kibúvónak a sportolás alól.
Szerző(k): Koncsek RitaA NNGYK legfrissebb adatai szerint a múlt év utolsó előtti hetében több mint 277 500-an fordultak orvoshoz felső légúti tünetekkel. A betegek többségénél a koronavírust igazolták.
Szerző(k): Koncsek RitaNem csak programozókból, hanem digitális projektekben jártas projektmenedzserekből, adatelemzőkből és mesterséges intelligencia szakértőkből is hiány van a hazai munkaerőpiacon.
Szerző(k): Economx