A hasmenéses járványok a NNGYK legfrissebb jelentése szerint az elmúlt időszakban nem döntöttek le tömegeket a lábukról, ugyanakkor nyugat-nílusi lázzal fertőzött beteg és maláriás is került a hatóság látókörébe.
Szerző(k): EconomxA generatív mesterséges intelligencia terjedése tovább nehezítheti a támadások elleni védekezést.
Szerző(k): EconomxAz okos eszközök vagy applikációk segíthetik a preventív célok megvalósulását az egészségügyi ellátásban, ám ezek a digitális megoldások önmagukban nem hoznak változást, mert az orvosoknál is szemléletváltásra van szükség.
Szerző(k): Koncsek Rita2019-ben a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő 5,13 milliárd forintot költött a meddő nők egészségügyi ellátására, 2010-ben pedig közel 2 milliárd forint jutott a gyermekáldásért mindent megtevő párokra.
Szerző(k): Koncsek RitaEgy kutatási projekt keretében a Debreceni Egyetemmel közösen 30-35 százalékos sótartalmú vizet állítanak elő, ami hasonló terápiás hatást fejthet ki, mint a Holt-tenger vize.
Szerző(k): EconomxAz ősz a rákmegelőzés hónapja, Magyarországon évente egy Szarvas méretű város lakossága veszti életét daganatos megbetegedés miatt, de a rákkockázat tesztekkel kiszűrhető.
Szerző(k): Koncsek RitaA stroke jelenleg a második vezető halálozási ok a világon, a szakemberek szerint az ellátásban és a megelőzésben tapasztalható hiányosságok még mindig katasztrofálisak.
Szerző(k): Fogarasi KittiLapinformációk szerint a gyógyszerkereskedők és az étkeztetők már csak készpénzfizetés ellenében szállítanak az intézménynek.
Szerző(k): Economx