Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) jogtalanul utasította ki a Telexet és a sajtót a kórházakból – ezt mondta ki a Fővárosi Törvényszék, miután a portál a bíróságon támadta meg a döntést, amellyel a köztévén és az MTI-n kívül minden más orgánumot kitiltottak a járvány alatt az egészségügyi intézményekből. A bíróság jogerősen kimondta: nem a minisztérium, hanem a kórházigazgatók hatásköre arról dönteni, hogy kit engednek be az intézménybe.
Szerző(k): Tér DiánaA párizsi kórházszövetség vezetője szerint az oltatlan Covid-19-es pácienseknek hozzá kellene járulniuk kórházi ellátásuk költségeihez, ha intenzív osztályra kerülnek. Eddig ezt egyedül Szingapúrban sikerült bevezetni.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásOlyan népbetegségek, mint a cukorbetegség, az idült vesebetegség (CKD) és a szívelégtelenség összefüggéseinek további vizsgálata, a közös kutatás-fejlesztési tevekénységük megerősítése és kiterjesztése, valamint a betegek kezelését, edukációját és diagnosztizálását segítő közös programok megvalósítása érdekében stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Semmelweis Egyetem és az AstraZeneca hazai leányvállalata.
Szerző(k): Szepesi AnitaA legfontosabb feladat a betegek biztonságba helyezése után a budapesti sürgősségi ellátás újraszervezése és a rekonstrukció azonnali elindítása - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere vasárnap a Szent Imre kórházban, ahol vasárnap reggel tűz ütött ki.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHa hinni lehet az egészségügyért felelős miniszter néhány nappal ezelőtti interjújában elhangzottaknak, akkor Magyarországon elképesztően rossz eséllyel éli túl valaki, ha Coviddal kórházba kerül, és alig van esélye arra, hogy súlyos állapotban intenzív kezelést kapjon. Ha Kásler Miklós számait nem vesszük komolyan - márpedig szakértők szerint az interjúban közölt adatainak nincs sok köze a valósághoz -, az a nagyfokú tájékozatlanságát tükrözi. Pedig a berobbant ötödik hullám elején nagyon nem mindegy, hogy az egészségügyért felelős miniszter nyilatkozata milyen magatartásra ösztönöz.
Szerző(k): Szepesi AnitaTávozik 11 orvos a Péterfy Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályáról – értesült a Telex. A távozás tényét az Országos Kórházi Főigazgatóság is megerősítette.
Szerző(k): Szász PéterOrvoshiány nehezítheti az ellátást a Péterfy kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályán, miután az RTL Híradó információi szerint több orvos, rezidens és szakdolgozó is felmondott.
Szerző(k): Szepesi AnitaMintegy 508 településen összesen 645 betöltetlen háziorvosi praxis van Magyarországon. Ez 2021 februárjához képest a betöltetlen praxisok számában 6 százalékos, a települések esetében 11 százalékos növekedést jelent.
Szerző(k): Tér Diána