A kormányzat addig nem tesz plusz pénzt az egészségügybe, amíg nincs strukturális átalakítás, abba viszont nem vág bele a politikai kockázatok miatt. Folyamatosan születnek fontos szakpolitikai anyagok amelyek a fiókban porosodnak, felrajzolódnak a pontos irányok, de a megvalósítás felé egyetlen lépés sem történik. Mindeközben az egészségügy csak vergődik, a lakosság egészségesen tartására vagy meggyógyítására pedig GDP-arányosan soha ilyen kevés pénzt nem költött az állam - hangzott el többek között az IME egészségügyi szaklap keddi konferenciáján.
Szerző(k): Szepesi AnitaAmennyiben az Országgyűlés elfogadja az új társadalombiztosítási törvényt, akkor jövőre az adminisztrációs terhek csökkentésén túl az egészségügy potyautasait is automatikusan kiszűri - a törvény rendelkezései alapján felálló új - rendszer - írta az új, jövő júliustól hatályos járuléktörvényről közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).
Szerző(k): Domokos ErikaTarvágást csinált az orvosi kamarában az Újratervezés csoport, ezért az új vezetésnek nem is lesz könnyű felvenni a fordulatot - mondta a Népszavának a Magyar Orvosi Kamara (MOK) leköszönő elnöke, Éger István, aki hétfőtől mentőorvosként folytatja a munkát. A MOK szombati, tisztújító közgyűlésén Kincses Gyula egykori szakállamtitkár kétharmados szavazati aránnyal nyerte el az elnöki posztot, s az egyéb vezetői posztokra is szinte kizárólag az Újratervezés csoport tagjai kerültek.
Szerző(k): Szepesi AnitaMár több mint ötven gyerek kapta meg az SMA (gerincvelői eredetű izomsorvadás) kezelésére szolgáló készítményt - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfő reggel az M1-en.
Szerző(k): Szepesi AnitaKrónikus alulfinanszírozás, jóval uniós átlag alatti közkiadás, fejenként és GDP-arányosan is az uniós átlagtól lényegesen elmaradó ráfordítás, szűkre szabott ellátási csomag tanúskodik arról, hogy Magyarországon nem prioritás az egészségügy. A magyarok egészsége, életkilátásai mindezt visszaigazolják, a gyerekek fertőző betegségek elleni átoltottságán kívül szinte az összes egészségügyi mutatóval a sereghajtók táborába tartozunk - derül ki az Európai Bizottság friss egészségügyi országprofiljából.
Szerző(k): Szepesi AnitaMikor dobjunk el mindent és hívjunk azonnal mentőt, vagy autózzunk gyorsan a sürgősségire, vagy mikor várjuk ki a háziorvosi, szakorvosi rendelést? - sokan vagyunk bizonytalanok benne, s nem véletlenül. A sürgősségi osztályok 2013-as széles körű, rendszerszerű bevezetésekor elmaradt a lakosság tájékoztatása a sürgősségi használatának módjáról, s a nemzeti alaptanterv sem törekszik az ismeretek terjesztésére. A "Mikor forduljunk orvoshoz - 100 tünet, amelynél azonnal hívjon mentőt" című most megjelent könyv gondoskodik a hiánypótlásról.
Szerző(k): Szepesi AnitaA kormány idén többletforrást biztosít idén egészségügyre, többek között gyógyszertámogatásra, ritka betegségek leküzdésének támogatására. Megy a jojózás az atlétikai vb-ről szóló kormányzati és fővárosi egyeztetésekről.
Szerző(k): Rácz GergőJeremy Corbyn a brit Munkáspárt elnöke dokumentumokkal bizonyítja, hogy a konzervatív kormány tárgyalásokat folytatott az USA-val arról, hogy a brexit után az amerikai gyógyszeripari cégek részt vállalhatnak a brit egészségügyi ellátásban. Ezzel a brit társadalom szent tehenét érheti sérelem.
Szerző(k): Komócsin Sándor